Vettel kezd visszatérni a földre

2016.10.28. 16:41

Múlt héten egészen elképesztő dolgokról beszélt Sebastian Vettel, amikor a Ferrari idei szezonját elemezte. Újra a csapata volt a téma, de most már sokkal realistábban értékelte az évet.

Igaz, az eredményekről akkor nem beszélt, valószínűleg már akkor is azt gondolta, mint amit most ezévi sikereikről mondott.

Azaza, hogy

egyetértek a ténnyel, hogy idén nem értük el a kívánt eredményeket, nem kereshetek mentségeket.

Nem atomfizika: tavaly három győzelme volt, idén egy se, tavaly 13 dobogója volt, idén hat, a szezonnak ezen a pontján, vagyis 18 futam után.

Vettel Mexikóban beszélt a sajtóval. Kicsit mintha megszeppent lenne
Vettel Mexikóban beszélt a sajtóval. Kicsit mintha megszeppent lenne

Sőt, olyan földhöz ragadt állapotokra is helyeselt, hogy

az emberek fejében az eredmények járnak, ez alapján ítélnek, rendben is van ez így.

Hiába az idei gyenge forma, veszítették el a technikai igazgatójukat, és nem hoztak a helyére senkit, Vettel biztatóan látja a jövőt.

"Ha nem érjük el a céljainkat, mi is csalódottak vagyunk. De mint mondtam, rengeteg munkánk van benne, azon vagyunk, hogy javuljunk. A gyárban folyamatosan dolgoznak. Rengeteg dolog változott, mióta ide érkeztem, de az F1-ben sajnos nem kattintásra jönnek az eredmények. Már sokkal jobban értjük a kocsi működését, ez segíteni fog a jövőben" - idézte az Autosport.