Megosztottak az F1-pilóták a fejvédővel kapcsolatban

2017.02.03. 10:43

Nincs teljes egyetértés a pilóták körében sem, hogy jó ötlet lenne-e a fejvédő bevezetése, derült ki FIA jelentéséből. Az Autosport cikke szerint a szövetség a múlt hónapban írt a huszonkét Forma-1-es pilótának, hogy kikérjék a véleményüket. 

"Eddig tizenhat pilótától kaptunk visszajelzést, és mondjuk azt, hogy a vélemények megoszlanak 50-50 százalékban. Néhányan egyértelműen ellenzik a bevezetését, mások még nem döntötték el" - mondta az FIA szóvivője. 

Azt is leszögezte, szó nincs arról, hogy emiatt elvetnék a fejvédő ötletét, és még lehetnek finomítások, valamint keresik a lehetséges alternatívákat, de jelenleg ez az egyetlen használhatónak tűnő megoldás. A bevezetés leghamarabb 2018-ban történhet meg, erről még előtte még szavazniuk kell a csapatoknak. 

A korábbi tervek szerint már 2017-ben bevezették volna, de az erről szóló szavazás kudarcba fulladt, majd idénre halasztották a döntést. Az sem tett jót, hogy a Malajziai GP egyik szabadedzésén egy tűzeset rávilágított, a menekülésben is akadályozhatja a pilótákat.