Már most úgy tűnik, itt harc lesz

2017-02-28T185914Z 955797310 RC1BD9774540 RTRMADP 3 MOTOR-F1-TES
2017.03.04. 08:26

Véget ért az első teszthét a Forma-1-ben, válaszokat kaptunk, kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok: ki lesz az esélyes az első futamon, március 26-án, ki okozhat meglepetést, és ki az, akit esetleg már most le lehet írni?

Bemutatása után a Mercedest láttuk a legklasszabb kocsinak, a teszteken kiderült, hogy tényleg nem is rossz a világbajnok gépe. Valtteri Bottasszal ők hozták össze a hét legjobb idejét, ők tették meg a legtöbb kört, ezzel a legtöbb kilométert, értelemszerűen. A három napból kettőn az időlista élén végeztek, azt gondolhatnánk, hogy egyértelműen favoritok lesznek az Ausztrál GP-re, sőt, akár az egész évre is.

Mercedes vs Ferrari

Szerencsére nem így van, ugyanis kihívójuk akadt a héten, a Ferrari, leheletnyivel kevésbé gyors időkkel és valamivel kevesebb kilométerrel, viszont kevésbé kedvező körülmények között: a Ferrari nem használta az ultralágy gumit, amin Bottas a csúcsidőt futotta, de Vettel így is csak tizedekkel maradt el tőle. Ráadásul a német a kettővel keményebb, lágy gumikkal ment.

Raikkönen a második napon pár századdal meg is verte Hamiltont, de itt is, az angol szuperlágyon, a finn csak lágyon próbálkozott. Több mint impresszív, amit a Ferrari csinál, még ha nem is tudhatjuk, melyik csapat mennyi benzinnel ment. Felmerül természetesen, az olaszok nem csak villogni akarnak-e, de egy Ferrarinak csak nincs már rá szüksége, hogy a szezon előtt egy hétig kamukirály legyen. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy ésszerű üzemanyagszinttel köröztek.

Elég jó, de lehetett volna jobb is

- értékelte a Ferrari első hetét Vettel. Az már biztos, hogy a tavaly egyetlen győzelemre sem képes Ferrari magához képest sokat javult, a kérdés az, hogy mennyit a Mercedeshez képest?

"A mi autónk 1000-szer jobban néz ki bármelyik másik autónál" - ezt már Lewis Hamilton mondta, ami igaz is, ha a különböző szárnykütyüket és segédlégterelőket nézzük a Mercedes-kasztnin. Ám úgy tűnik, hogy még ezekkel sem olyan tökéletes a gép úttartása, mint a Ferrarié.

Gary Anderson, az Autosport.com szakértője négy napot töltött a barcelonai pálya mellett, hogy felmérje az autók képességeit a szemmel látható úttartásból, de akár motorhangból is. Egymás után többször is megállapította, hogy a Mercedes jó, de a lágyon kívül minden gumin ideges, miközben a Ferrari mindig kezes, még a leggyorsabb kanyarokban is. Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy az 1000-szer jobb külső biztosan nem jelent majd sokkal jobb teljesítményt.

Na nem mintha a Ferrai kevésbé lenne szép, az SF70H kasztniját nagyon nagyon eltalálták, csak jóval egyszerűbb, mint a Mercedesé.

Szépek az új kocsik, de

Ha már külső: a Red Bull-főnök Chris Horner árulta el, hogy ők felhívták az FIA figyelmét, hogy az idei szabályok alapján a motorfedő tetejére, a sok istállónál azzal teljesen egybeépített cápaszárny el fogja csúfítani az idei szélesebb, markánsabb, a tavalyinál klasszabb autók kinézetét, ezért bele kellene nyúlni az előírásokba. A szövetséget ez nem érdekelte.

A Ferrari, a Williams és a Force India még nem is csúnya ezekkel a rajztáblákkal, de a Red Bull és a McLaren például sokkal pofásabb lenne anélkül. De valójában a másik három csapat is, csak ők figyeltek, hogy a dizájnból ezen a ponton is a legtöbbet hozzák ki, így kevésbé feltűnő, hogy a klasszikus Forma-1-es autós hátív nem jön ki náluk. Pedig gyönyörűek lennének, úgy 10 éve a legszebbek az F1-ben, még a különböző orrkúpokkal is.

Hol tart a Red Bull?

Az orrnál a Red Bull Racinget meg kell említenünk, az RB13-as orra lyukas. Valószínűleg hűtési szempontból, ám ezúttal nem csak a pilótát hűtheti, mint általában.

A Red Bulltól várják egyébként, hogy a Mercedes első számú ellenfele legyen idén, de ez az első teszthét alapján nem igazán egyértelmű. Az utolsó csütörtöki napon már megvillantottak valamit Verstappennel, azok után, hogy az első napjukat technikai gondok miatt elveszítették. Ami biztató nekik, az Daniel Ricciardo nyilatkozata:

A Red Bull ott lehet idén a Mercedesszel és a Ferrarival.

Ha minden igaz, az RBR csak lassan kezdett, és az autó még amúgyis csak basic szinten van, már jövő hétre, aztán az első futamra is új alkatrészeket kaphat. A Red Bull mindig is utolsó pillanatos csapat volt, minden időt kihasználnak a fejlesztésekhez, amik általában éppcsak elkészülnek. Szállítottak már vezetőszárnyat turistaosztályon, de köröztek már anélkül is teszten. A jövő hét kérdése, hogy ez most is így van-e, vagy az RBR egy fokkal azért a Ferrari és a Mercedes alatt lesz.

Rengetegen középen

A középmezőny jelenleg meglehetősen sűrű, a Haas eddig a meglepetés, remekül ment, pláne ahhoz képest, hogy idén lesz másodéves a Forma-1-ben. A Force India is hozta megszokott megbízható formáját és végülis a Williams is, csak őket behatárolja, hogy van egy 18 éves pilótájuk, aki kedden és szerdán is összetörte az autót, másodszor úgy, hogy csütörtökön ki sem tudtak vele jönni. De a gyerek iszonyat' pénzt fizet a lehetőségért, újoncként kell neki a tapasztalat, így Felipe Massa egyelőre csak nézi, hol tarthatnának már a kocsival, ha ő hajtaná.

A mezőnyben - jó indulattal - külön szinten lehet a Toro Rosso valahol a középmezőny és a hátsó istállók között, bár a Renault-ról még ennyit sem lehet elmondani: azt mondják, meglepték magukat, de hogy ez hova lesz elég, nehéz kitalálni. A sor végén a Sauber áll, ami nem váratlan, sokkal inkább az, hogy a McLaren-Honda talán még ott sem tart, ahol ők.

McLaren-Honda: KO

A legpocsékabbul kezdték az előszezont, ugyanolyan pocsékul, mint amikor két éve 25 év után újra megjelent a Hoonda a McLarennél. Mintha nem nyomtak volna le újra két szezont együtt.

Azt rögtön láttuk, hogy a kocsi nem szép, fel is vetettük, hogy ha a teljesítménye is olyan lesz, mint a külseje, Fernando Alonso nem sok jóra számíthat. Azt kell mondjuk, egyelőre nem hogy olyan, de még annál is gyengébb. Két napig valójában nem lehetett gyorsan menni az autóval, hétfő-kedd egy-egy motorcseréről szólt. A Honda elnézést kért, és sajnálkozott Alonsónak, az új menedzsment azt sem tudta, hova kapjon, talán ezzel magyarázható, hogy szerdán hirtelen felrakták az autóra a leggyorsabb, ultralágy gumikat, hogy megtudják, az MCL32-es épp három másodperccel lassab a Mercedesnél, körönként.

Aztán pénteken a japánok már arról beszéltek, nem tudják, miért ment tönkre a második motorjuk, és ha megtalálják is az okot, jövő hétig biztosan nem tudják rendbehozni, sőt, az első futam is veszélyben lehet. Elképzelhető, hogy még oda sem tudnak normális motort szállítani.

Látszólag a McLaren minden problémáját a Honda okozza, már összezördülések is vannak köztük, de azért a helyzet nem ilyen egyértelmű.

Ne fogjuk teljesen a japánokra

Úgy tűnik, a McLaren 2013 környékén eltévedt a Forma-1-ben. Decemberben leváltották az F1-sikereiket összehozó Ron Dennist, és mintha úgy gondolták volna, az istenüket egy új messiással kell helyettesíteniük: behoztak egy Forma-1-ben teljesen idegen embert, Zac Brownt, aki mintha ugyanúgy akarná vezetni az egész McLarent, ahogy Dennis tette a 80-as évek elejétől. Csak azt elfelejtették, hogy Dennis akkor már majdnem 20 éve a Forma-1-ben dolgozott, és bármennyi negatívum mondható is el róla, egy nagyon ritka, allround szakember volt: értett a kocsikhoz - szerelőként kezdte - , értett a bizniszhez - saját versenycsapatot épített fel - és volt ízlése is. Zac Brown a McLaren-Honda MCL32-esből ítélve még a bizniszben sem nagy ász, a kocsin nincs egy normális szponzorfelirat sem. Talán ha Ron Dennist három emberrel akarták volna helyettesíteni - ahogy megcsinálta az F1 új tulaja a Forma-1 új főnökeivel - messzebbre juthattak volna. Mert egyelőre semeddig se jutottak. Sőt, örülhetnek, ha Alonso még nem fürkészi a szerződését, hogyan is ugorhatna ki ebből a McLaren-Honda című rémálomból, amihez 2014 végén három szezonra aláírt.

Borítókép: Albert Gea / Reuters.