Orsolya
7 °C
19 °C

Mi folyik a McLaren-Hondánál?

063 539296436HDF
2017.04.13. 18:47
Fernando Alonso máshová megy versenyezni, igaz csak egy Forma-1-es futamot hagy ki, de ez akkor is furcsa. Ne féltsék a McLarent, most kezdik helyretenni, egy marketingzseni píártrükkjét látjuk.

Szerdán bombahír volt, hogy a McLaren bejelentette, Fernando Alonso kihagyja idén a legfontosabb Forma-1-es futamot, a Monaco GP-t, helyette aznap az Indianapolis 500-on versenyez Amerikában.

Alonso átugrik Amerikába

A spanyol azzal indokolt, hogy régi álma a dolog, főleg a Tripla Korona, Monaco, Indy és Le Mans megszerzése, ami még csak egy embernek sikerült, Graham Hillnek. És mivel az F1-ben nincsenek a top helyeken, kipróbálja magát egy Honda-motoros McLarennel, végülis egy McLaren-Hondával. Az Indycarban mindenki ugyanazt a kasztnit használja, így azt írnak rá, amit akarnak, a Honda pedig oda is gyárt motort, és nem olyat, mint a Forma-1-be, hanem nagyon menőt, győzelemre esélyest.

nandomcl1

Zak Brown, a Mclaren új csapatfőnöke arról beszélt, hogy egy vicc eredménye Alonso kiugrása, a szezon elején vette fel neki a lehetőséget, hogy mivel a McLaren úgyis indult régebben Indianapolisban - a 70-es években kétszer nyert is - , talán kipróbálhatná magát. A szervezkedés az Ausztrál GP után indult be, vagyis még három hete sincs. Sietni kellett, mert az Indy május utolsó hétvégéjén van, de gyorsan ment a dolog, mert a McLarennek van kapcsolata a sorozattal: Michael Andretti, aki 1993-ben 13 futamon indult a McLarennel az F1-ben, igen sikeres istállót üzemeltet, Alonso nála fog indulni.

Eddig tök jó, spontán ötletnek tűnik az egész, amit tényleg össze lehetett hozni seperc alatt a kiépített kapcsolatrendszer miatt.

Visszatér a régi kedvenc

Csütörtökön a BBC kezdte pedzegetni, hogy Alonsót Monacóban a tavaly visszavonult McLaren-pilóta, Jenson Button helyettesítheti. Az angol úgy búcsúzott tavaly, hogy fog ő még indulni az F1-ben, el is jött az alkalom. Elméletileg neki még szerződése is van idénre a McLarennél, mint a csapat tartalékpilótája, bár se az új autó bemutatásán, se a teszteken nem jelent meg. Éli világát, de edzésben van, mivel hobbija a triatlon, hétről hétre versenyeken indul.

Tiszta sor, be lehet ültetni, pláne, hogy a jövő héten lesz az F1 első szezonbeli tesztje, épp Bahreinben, a hétvégi futam helyszínén, itt megismerkedhet az új autóval is.

Nem tudni, milyen szerződése van Buttonnak a McLarennel, de épp azon a futamon fog beülni, ahol a legnagyobb esélye van a csapatnak egy jó eredményt elérni. Monaco (és a Hungaroring) a leglassabb pálya a szezonban, ha valahol, ezeken kijöhet egy olyan eredmény a McLarennek, amire odafigyel a világ.

Alonso csütörtökön újra megszólalt, elárulta, Le Mans is a pakliban volt, de mivel Zak Brown amerikai, inkább az Indyre esett a választásuk. Brown arról nem beszélt, hogy a melbourne-i vicceskedésnél Le Mans is felmerült volna. Pedig ezek szerint de.

McLaren, McLaren, McLaren

Bahreinben közben beszél a többi pilóta is, mi másról, mint a McLarenről. Hamilton a hétvégi, bahreini futam sajtótájékoztatóján Buttont dicsérte, szeretettel várja vissza a Forma-1-be. Alonso döntését támogatja, ki is mondta, Indianapolisban aznap biztosan ő lesz a legjobb pilóta a pályán, kérdés az, hogy az indys rutintalansága mennyire veti vissza.

Alig egy nap múlva F1-es hétvége kezdődik, és a legnagyobb autós, de főleg Forma-1-es - netes újság, az Autosport.com címlapja így néz ki:

autosport

8 cikkből 4 a McLarenről, illetve Alonsóról szól, köztük a három legnagyobb anyag, benne a vezetővel. Hol van az idei szezont feldobó Mercedes-Ferrari harc? A Hamilton-Vettel-párbaj?

Az utóbbi években, idén meg már pláne úgy nézett ki, hogy ha a McLarenről írtak, az a pocsék Honda-motor miatt volt, és a cikkben az autó vagy lerobbant, vagy valaki magyarázta, hogy miért robbant le.

Most meg az egész paddock a McLarenről és Alonsóról beszél, ráadásul Button még meg sem érkezett. Ha tényleg ő ugrik be, a hétvégén landolnia kell Bahreinben, és őt is körül fogják rajongani az újságírók.

Egy terv részei vagyunk

Valóban egy adhoc ötlet lett volna ez az egész Indy-ötlet Alonsótól? Kizárt. Újra csak Zac Brownt kell megemlítenünk, aki igen nagy marketing- és píárguru, eddigi sikereit az üzleti életben érte el, multiknál dolgozott, az autósportot inkább csak lelkes amatőrként szerette, maga is versenyzett alsóbb szinteken. A McLaren-tulaj Mansour Ojjeh nem véletlenül váltotta le Ron Dennist, és tette őt a csapat élére, látta, hogy az istállót újra kell építeni, utóbbi években megtépázott hírneve miatt szinte az alapoktól. 2012 óta nem nyertek futamot, 2014 legeleje óta nem álltak dobogón, szponzoraikat elvesztették, mindenki lesajnálja őket.

Aztán jött egy ember, és egy pillanat alatt eléri, hogy újra róluk beszéljen mindenki, de tényleg mindenki, mert amit mi látunk, az csak az európai rész: az indycarosoknál Amerikában most fixen az a téma, hogy átjön az egyik legjobb F1-es megmérkőzni velük, és McLarennel fog menni.

Vagyis amit látunk, az egy tökéletesen felépített PR-trükk, vagy inkább hadjárat. Tényleg lehet, hogy alig egy hónap alatt hozták össze, amikor a teszteken március elején hatalmasat bukott a Honda-motor, és látták, illetve Brown látta, hogy a teljesítményük miatt újra nem fog beszélni róluk a kutya sem. Vagy ami még rosszabb, csak negatívan. Így még nagyobb Browntól, hogy lépett, és a semmiből a McLarent három - Alonso érkezése -, de inkább öt év után újra címoldalra emelte.

És ez még csak a kezdet, hamarosan megjön Button, majd Alonso átmegy Amerikába. Az álom, hogy nyerjen is ott, na akkor tényleg a McLarennel állna feje tetejére a világ. (És még nem lenne késő benevezni a június végi Le Mans-ra, ahhoz még F1-futamot sem kellene kihagyni.)