Kimi Räikkönen is elkezdett kételkedni

2017.04.19. 16:41

Bahreinben is folytatódott Kimi Räikkönen gyenge szezonja, bár a negyedik hely végülis sikernek mondható, azok után, hogy elszúrta a startot, és hetedik is volt. Sebastian Vettel a másik Ferrariban viszont ismét nyert, így a finnel továbbra sem lehet elégedett az elnök, aki pár hete kikezdte.

Räikkönen is látja, hogy a dolog csak nem akar beindulni.

Hogy őszinte legyek, túl sokáig tart már (felzárkóznom). Gyorsan egyenesbe kellene jönnünk, de jól látszik, hogy nem sikerül. Sok oka van ennek, nem segített például, hogy Kínában elveszítettünk egy napot. Ha gondjaid vannak, körök kellenek

- idézte az Autosport. Kínában a pénteket elmosta az eső, nem mehettek, a versenyen csak ötödik lett, míg Vettel második.

Igyekszik azért optimistán felfogni a helyzetet, de szavaiból inkább a bizonytalanságot lehet kiolvasni: hiába tűnik úgy, hogy javul minden, igazából mégsem.

kimiko1



"Most már elégedett vagyok az autóval, úgy érzem, abszolút a jó irányba haladunk. A futamon nagyon jó volt a kocsi, de elszúrtam az első kört, és nehéz helyzetbe hoztam magunkat. Ezek kis dolgok, a teljes képet nézve nagyjából ott tartunk, ahol szeretnénk, csak finomhangolni kellene."

De túl sokáig tart mindez, de nem akarok szemrehányást tenni senkinek, ez az én feladatom. Összességében most már sokkal jobban állunk, de a végeredménnyel nem lehetek boldog.