Valahogy így működhet az F1 új fejvédője

2017.04.26. 12:34

A kedden elfogadott változtatások alapján már 2018-ban bevezetné az új, nemrég bemutatott fejvédőt a Forma-1-es csapatfőnökökből és az új F1-menedzsment vezetőiből álló Stratégiai Csoport. Túl sokat még nem tudunk a Pajzs névre keresztelt találmányról, sőt, a tervet úgy fogadták el, hogy csak megrajzolt verzió létezik egyelőre belőle, fizikailag még nem gyártották le, így olyan ütközésteszteket sem tudtak végezni vele, amin a Red Bull plexije elbukott.

Egy korábbi F1-mérnök és csapatvezető, Albert Fabrega viszont megmutatta, hogyan is nézne ki ez a valóságban: egy méretarányos modellt rakott össze a tervezett plexielemmel. Egyedül talán a sisak nem tökéletesen méretarányos, a pilóták ennél jóval mélyebben ülnek az autókban, de lényegében így is látható, mekkora területet védene le a fejvédő.

Az új rendszer alkalmazásához viszont talán az autók orrán is módosítani kellene, hogy tökéletesen odailleszkedjen, de ez a legapróbb részlet, fontosabb lenne valóban élesben látni, mit és mennyire véd mondjuk egy fejmagasságban pattogó kerékkel szemben.