Már a Red Bull miatt is aggódhat a Mercedes Kanadában

2017.06.10. 17:09

Fokozatosan javultak a köridők a Kanadai Nagydíj három szabadedzésén, az elsőt, jóval 1:13 fölötti idővel még a Mercedes nyerte, ám amint beértek 1:13 alá, a Ferrari magabiztos előnyt tudott hozni riválisával szemben.

Így volt ez a szombati időmérő előtti harmadik szabadedzésen is, amit Sebastian Vettel nyert csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. Lewis Hamilton nem sokkal lemaradva követte a finnt, a két Mercedes közé pedig oda tudott érni Max Verstappen, aki Valtteri Bottasnál tudott jobb időt. Sőt, nem sok kellett volna hozzá, hogy Hamiltont is megverje.

Nem folytatódott viszont Fernando Alonso jó teljesítménye Montréalban, a McLaren-Honda visszakerült oda, ahova a spanyol várta csalódott pénteki értékelésében, hiszen csak a 12. helyen zárt.

Az időmérő magyar idő szerint szombat este 7-kor kezdődik majd.