Ostoba, elkúrt cirkusz ez az egész

2017.06.12. 10:37

Ritka szerencsétlen versenye volt Danyiil Kvjatnak Kanadában:

  • nem indult el az autója a felvezető körre
  • nem tudta időben elfoglalni emiatt a rajthelyét
  • emiatt megbüntették, áthajtásost kapott
  • ezután közölték vele, hogy elnézték a büntetését, súlyosabb, 10 mp-es stop&go járt volna neki, így azt is le kell töltenie
  • miközben töltötte, gond akadt az egyik kerékanyával a kocsiján, és fel kellett adnia

Nem csoda, hogy nehezen viselte a történteket, és hogy kiakadt.

Nehéz feladatuk van a (felügyelőknek), de nem képesek rendesen elvégezni azt. Most nyilvánvalóan aludtak az irodában, talán egy kis kávé nem ártott volna. Ezt a hülye szabályt meg kell változtatni. Mégis, kinek jó ez? Taxisok vagyunk vagy F1-pilóták? 

- utalt arra, hogy ha a kocsi az első Safety Car-vonalig nem képes visszelőzni magát a késői indulás után, akkor a depóból kell rajtolnia.

Ezzel vitatkozhat, de egyrészt nagyon rég óta így van, másrészt a késői indulást valahogy büntetni kell, mert azt jelenti, hogy a csapat sem tudta elvégezni a feladatát rendesen. Miközben a többiek igen.

A duplabüntetésben viszont teljesen igaza van, nonszensz, hogy neki kellett kétszer bűnhődnie, mert a felügyelők hibáztak.

Nem értem ezt az egészet, ez egy cirkusz, ostoba, elkúrt cirkusz. ("Stupid fucking cirkus".) Megkeresem Charlie-t, nagyon dühítő. Egyszerű feladat, de még ezt se képesek rendesen megcsinálni. Talán jobb, ha kicsit elvonulok, mert még valami rosszat mondok. Nem is biztos, hogy Charlie-val kéne beszélnem. Először is tudni akarom, ki döntött. Egyelőre csak annyit tudok, hogy a menedzserünk 10 körön át vitatkozott a FIA-val, hogy ne kapjunk még egy büntetést, de ők csak azt hajtogatták, elnézést, ez van.


Akivel Kvjatnak baja lehet, az nem Charlie Whiting versenyigazgató, hanem a volt F1-pilóta, a 49 futamon 15 pontot összegyűjtő, 64 éves Derek Daly, illetve az FIA-tisztviselők, José Abed, Paul Cooke és Gary Connelly. Legalábbis ők volt a felügyelők a Kanadai GP-n.

Később Kvjat úgy döntött, vár két hetet a konfrontálódással, és a következő, bakui futam előtt keresi csak meg Whitingot.