Fogalmunk sincs már, hogy ki jön vissza az F1-be

18891781 1810940235599642 7252974121607115901 o
2017.07.12. 14:00
Meglett az eredménye Robert Kubica fokozatos, de tudatos építkezésének: hat évvel a majdnem végzetes ralibalesete után egy hajszál választja el attól, hogy újra Forma–1-es autót vezessen egy nagydíj hétvégéjén. Ez a budapesti főpróba után akár már augusztus végén Spában vagy szeptember elején Monzában is eljöhet.

A most 32 éves Robert Kubica egyértelműen a modern kori Forma–1 legnagyobb elvesztett tehetsége. A lengyel 2011-ben elszenvedett majdnem végzetes ralibalesete egy meredeken felfelé ívelő karriert tört ketté, sokak szerint egy későbbi világbajnoktól megfosztva a sportágat és a nézőket.

Nem udvariasságból mondták róla ezt, minden arra mutatott, hogy valóban kivételes tehetséggel bír a lengyel. Lewis Hamilton, aki együtt gokartozott vele, leendő világbajnokot látott Kubicában, Fernando Alonso, akinek a helyére érkezett a Renault-nál a lengyel, pedig a mezőny egyik leggyorsabb pilótájának nevezte.

A dicséretek mellett az eredményei is alátámasztják ezt: 

  • 2006-ban beugróként azonnal pontszerző lett a BMW Saubernél (még ha utólag ki is zárták túl könnyű autó miatt), majd a harmadik versenyén, Monzában máris dobogós, harmadik lett.
  • 2007-ben a vezetési stílusának egyáltalán nem kedvező, könnyen kopó Bridgestone gumikon is folyamatosan dobogóközelben volt.
  • Ugyanebben az évben óriásit bukott a Kanadai Nagydíjon, 75 G-s erővel csapódott a falba, a rommá tört kocsiból még a lába is kilógott, de csak egy futamot hagyott ki, Franciaországban pedig az időmérőn és a futamon is negyedik lett.
  • 2008-ban a Saubernél fel sem merült, hogy esélyesek lennének, de Kubica annyira eltökélt volt, hogy hét futam után, a kanadai – első és egyetlen – futamgyőzelme után vezette a világbajnokságot, végül a negyedik lett összetettben, ugyanannyi ponttal zárva, mint a harmadik Kimi Räikkönen.
  • Az F1 három legtechnikásabb pályáján, Monacóban, Szuzukában és Spában is a legjobb háromban tudott végezni időmérőn, olyan kocsival, amivel papíron hátrébb kellett volna lennie.
  • 2010-ben 109 pontot vert renault-s csapattársára, Vitalij Petrovra, nyolcadik helyen zárt az összetettben három dobogóval, amire talán még a csapat sem számított.

A  Ferrari-kapocs

Kubica sebességére a Ferrari is felfigyelt. Felipe Massa 2009-es, hungaroringi balesete után a lengyel neve is felmerült beugróként, ám túl nagy volt, nem fért volna be az autóba, az átépítésre pedig a szűk határidő miatt nem volt lehetőség. 

Az érdeklődés később is megmaradt, Kubica 2011-es balesete előtt a Forma–1-en belül szinte mindenki úgy számolt, hogy a lengyel már 2012-ben, de legkésőbb 2013-ban átveheti Felipe Massa helyét. Azt, hogy Kubica is a lehetséges utódok között volt, a korábbi Ferrari-főnök Stefano Domenicali 2013-ban elismerte, azt viszont máig nem tudni biztosra, hogy tényleg aláírtak-e 2010-ben egy előszerződést a lengyellel.

Hihetetlen, mikből tudott felépülni

Ha volt is ilyen szerződés, az Kubica borzasztó 2011-es ralibalesetével semmissé vált. Az olaszországi bukás után lényegében az is csoda, hogy nem kellett amputálni a lengyel jobb karját, hát még az, hogy később vissza tudott ülni több versenyautóba is.

A baleset 2011. február 6-án, a Ronde di Andora rali első szakaszán történt, közvetlenül az F1 valenciai tesztje után, amin Kubica volt a leggyorsabb a Renault-val. Kubica kocsiját felnyársalta a szalagkorlát, a lengyel rengeteg vért vesztett, eltört a bal lába, a jobb keze pedig súlyosan roncsolódott. Ezután 18-szor kellett műteni a pilóta jobb karját, ami miatt lényegében biztosra vették, hogy örökre lemondhat az autóversenyzésről, ekkora károsodással ugyanis kizártnak tartották, hogy megfelelően tudna kormányozni egy versenyautót. A károsodás miatt újra kellett tanulnia írni, át kellett szoknia bal kézre.

Csakhogy Kubica akaraterejével nem számoltak. 2003-ban egy utcai autóbalesetben, utasként 13 helyen tört el a bal keze, a felépülését fél és egy év közé tették. Kubica három hónappal később már Forma–3-as kocsiban ült, rögtön megnyerve első versenyét. 

Hasonló gyorsasággal tette túl magát a 2007-es Kanadai Nagydíj bukásán. Egy futamot hagyott csak ki (az orvosok legalább egy hónapos pihenőt tanácsoltak neki), Magny-Cours-ban pedig semmi nem látszott rajta, ugyanolyan sebességgel vezetett, mint korábban bármikor.

Már a raliversenyzés is csoda volt

Az olaszországi ralibaleset után majdhogynem elképzelhetetlen volt, hogy újra versenyautóba üljön Kubica, ezért lényegében csodaszámba ment, amikor 2012-ben újra raliautóba ült, majd a következő évben elindult a rali-vb alsóbb kategóriájában, a WRC2-ben,

az pedig, hogy a szezon végén meg is nyerte a sorozatot, felfoghatatlan volt.

Kubica eközben próbálkozott WRC és rali-Eb-futamokkal is, az igazi vágya viszont tagadhatatlanul az volt, hogy ha lehetséges, valahogy visszatérjen a Forma–1-be.

Mindig reálisan látta az esélyeit

Az, hogy most egyáltalán szóba kerül az F1-visszatérés Robert Kubica kapcsán, döbbenetes fejlemény, főleg azt figyelembe véve, hogy maga a lengyel pilóta sem adott volna erre túl sok esélyt. 2013-ban, amikor a Mercedes lehetőséget adott neki egy szimulátoros próbára, kiderült, hogy messze nem tekinthető teljes értékűnek a jobb karja, és ezt ő is belátta.

„Egy-két pályán tudnék csak rendesen Forma–1-es autót vezetni, de még egy egynapos tesztnek sem lenne értelme, ha utána nem versenyezhetnék. Egyetlen ember van, aki meg tudja ítélni, mire vagyok képes a kormány mögött, és ez én vagyok. Egy álom, egy cél a visszatérés, de most azt mondom, hogy ez nagyon nehéz, majdnem lehetetlen.

Soha nem élnék a lehetőséggel, ha nem tudnám, hogy százszázalékosan készen állok. Ha egyszer annyit javul az állapotom, akkor meglátjuk, mi jöhet, de most a ralira koncentrálok

– mondta 2013 végén.

És épp ez volt árulkodó abban, hogy látszólag mindent egy lapra, a visszatérésre tett fel 2017-ben. Szerződése volt ugyanis a ByKolles Racinggel a megbízhatósági-vb (WEC) idényére, de a szezon előtt inkább visszamondta a lehetőséget, hogy formaautós tesztekre fókuszáljon.

20170607142634-6a60d80c
Fotó: Renault Sport

Először egy GP2-es kocsival kezdett az olaszországi Franciacorta pályán, majd jött egy Forma-E-teszt Silverstone-ban, végül a valenciai 115 körös etap a Renault (Lotus) 2012-es autójával. Egyik sem véletlen: a három autó erőben, terhelésben fokozatosan követi egymást, de a pályaválasztás is okkal történt. Franciacortán van két éles kanyar, ezen tesztelték, mit bír Kubica keze, Silverstone-ra sem mondható, hogy hosszú egyenes lenne a pálya, és Valenciában is rendesen kell forgatni a kormányt. Utóbbi helyszínen referencia is volt, a Renault orosz tartalékpilótájával, Szergej Szirotkinnal együtt vezetett, és bennfentesek szerint verte is az orosz köridőit.

Nehéz persze megítélni, pontosan milyen állapotban is van, az, hogy egy pályán versenyképes időt futott, még nem elég. Februárban ő is úgy fogalmazott, hogy bár szimulátorok alapján úgy érzi, az F1-pályák 80 százalékán tudna vezetni, de nem az összesen, és egy teszt egyáltalán nem egyenlő a versenyhelyzettel.

Már csak azért sem, mert a tesztjein egyedül volt a pályán, csak a kanyarívekre kellett figyelnie, más versenyzők manővereire nem kellett reagálnia. És ezzel lehet a legnagyobb problémája, úgy tűnik ugyanis a megjelent videók alapján, hogy a jobb kezét tényleg nem tudja rendesen használni, azon felül sem, hogy a Renault a komplett váltót átépítette neki balkezesre. Egy kézzel lavírozni a mezőnyben viszont balesetveszélyes, de hogy pontosan mire képes, azt csak ő és a Renault tudja egyelőre.

Nyárra gyorsult fel minden

Itt utalnánk vissza Kubica 2013-as szavaira, amikor azt mondta, hogy csak akkor vállalna éles, tehát adott szezonban versenyző kocsival végzett F1-tesztet, ha versenyre is lenne esélye. Márpedig a Renault nem zárkózott el ettől, igaz, azt sem mondta, hogy minden adott ahhoz, hogy Kubicát beültessék a 2017-es autóba akár csak egy másfél órás pénteki menetre.

Egészen júliusig így is volt minden, akkor viszont egyre határozottabb lett a Renault kommunikációja. Még június végén, az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt nem sokkal egy ír weboldalon jelent meg cikk azt állítva, hogy Kubica megkapja az egyik szabadedzést a Renault-tól Monzában, szeptember elején, de ezt a csapatfőnök Cyril Abiteboul gyorsan cáfolta Bakuban. Azt viszont akkor sem titkolta, hogy a lengyel rövidesen újra beül a Lotus E20-asba, így is lett a július eleji goodwoodi motorsportfesztiválon.

Az újabb bomba az Osztrák GP előtt jött, amikor a francia csapat bejelentette, még júliusban újabb tesztet kap Kubica az E20-as Lotusszal a franciaországi Paul Ricard versenypályán, már azzal a nem titkolt céllal, hogy csak azt vizsgálják, tudna-e éles helyzetben F1-autót vezetni. (Erre július 12-én, elég gyorsan sort is kerítettek.)

Ekkorra már Kubica is úgy nyilatkozott, 80-90 százalékra tenné a visszatérés esélyét, és úgy tűnik az azóta megismert fejlemények alapján, hogy nem ő lett hirtelen túlzottan optimista, valóban így állt a helyzete. Ebben az is benne volt, hogy Valenciában még őt is meglepte, milyen gyorsan fel tudott zárkózni. „Nem önbizalmat ad, mert eddig is tudtam, hogy pilótaként megvan bennem a képesség, hanem egyfajta megkönnyebbülést, hogy fizikailag is képes vagyok vezetni az autót. Tudom, hogy még hosszú út áll előttem, de ha adatik egy esély, mindent beleadok majd. Ha nem, akkor keresek valami új kihívást" – mondta a goodwoodi fesztivál után.

Ebben a folyamatban lesz a következő, de szinte biztosan nem az utolsó lépés az augusztusi hungaroringi teszt, ahol Kubica idejét már direktben a két mostani Renault-pilótáéhoz, Nico Hülkenbergéhez és Jolyon Palmeréhez mérik majd. A tartalék pilóta Szergej Szirotkint verte Valenciában, most az lesz a kérdés, hogy Palmernél tud-e jobbat, az ő helye rezeg ugyanis nagyon a franciáknál. Palmer idén még nem szerzett pontot ugyanazzal az autóval, amivel Hülkenberg 18-at is gyűjtött, és csak egyszer, most Ausztriában végzett a német előtt (Monacóban pontszerző helyről esett ki váltóhiba miatt Hülkenberg, valószínűleg ott is előrébb zárt volna csapattársánál).

Egy szabadedzés lehet a csúcs

Az, hogy Kubica túljut-e az augusztusi, 2017-es kocsival tartott teszten, és lesz-e valami esetleg egy spái vagy monzai szabadedzésből, egyértelműen a jobb karján múlik. Azt eddig is tudtuk, hogy a Renault átépítette balkezesre a kormányon a váltót a lengyel kedvéért, a videókon az is látszott, hogy a kocsiba beszálláskor nem támaszkodott a súlyosan roncsolódott jobb kezére.

A hungaroringi tesztet megszellőztető Italiaracing Magazine viszont már tényként írt arról, amit előtte csak sejteni lehetett, miszerint

Kubica nem tudja kormányzás közben rendesen használni a jobb kezét, ballal irányít, a másik kezével csak követi a mozdulatot.

És ez komoly baj lehet, mert amíg egyedül van a pályán, tudja a tökéletes ívet autózni, ám egy sokautós teszten vagy szabadedzésen – hogy futamról ne is beszéljünk – már a többi pilótára is reagálni kell, hirtelen ellenkormányozni pedig nem lehet egy kézzel. Legalábbis eléggé elképzelhetetlennek tűnik.

Ezt figyelembe véve könnyen lehet az a forgatókönyv, amit az F1-szakíró Will Buxton vázolt fel a Kanadai Nagydíj alatt szervezett éves közönségtalálkozóján, miszerint Kubica még az idén beülhet majd az egyik hétvége harmadik szabadedzésére, kap egy órát, hogy kiélvezze az idei technikát, és elbúcsúzzon a rajongóitól, végleg lezárva a visszatérésről szőtt álmait.

Nem véletlen persze, hogy Spáról és Monzáról lehet szó a nagy visszatérés kapcsán, egyrészt azért, mert ez a két európai futam lesz már csak a hungaroringi teszt után az idei naptárban, és egy ilyen eseményre özönlenének a lengyel szurkolók. Másrészt mindkét pályán nagyon jól ment Kubica a balesete előtt – 2007-ben Spában motorcsere miatt csak a 14. helyről indult, de kilencedik lett, ő lépett előre legtöbbet a mezőnyben, 2008-ban Monzában tizenegyediknek indulva lett harmadik, 2010-ben pedig az élmezőnyhöz képest gyengének tartott Renault-val lett harmadik a spái időmérőn és futamon is.

Ha a két helyszín egyikén autóba ülhetne egy szabadedzésen, már az is csodaszámba menne, ehhez hasonló felépülést és visszatérést ugyanis soha nem láthattunk még az autósportban.