Szép ajándékot kapott Alonso a Hungaroringtől

2017.07.30. 13:51

Csocsóval, focival, pingponggal melegítettek a pilóták a 32. Magyar Nagydíjra, a sajtóközpont előtt felállított sortos játékterembe jó pár versenyző lenézett.

Ott volt Fernando Alonso is, aki nem mozgott, csak leült egy fotelbe, feltűrte pólója ujjait, és napozott.

Vicces volt, aztán kiderült, miért elevenítette fel karrierje talán legszórakoztatóbb pillanatát: az épület másik oldalán, a boxutca aszfaltján megfestették egy graffitin az akciót, Alonsót fotózták is mellette, illetve rajta.

IMGP2957

A 2015-ös Brazil GP-n történt, hogy a spanyol McLaren-Hondája leállt a pályán, ő kiszállt, és leült egy kempingszékre napozni.

Majdnem két év eltelt azóta, de Alonsónak most ugyanúgy nincs vesztenivalója, mint akkoriban.

Az F1 egyik legjobbja szombaton lett 36 éves, az ajándék ennek is szólhat.