Teljesen felforgatják a Forma-1 versenynaptárát

2017.08.22. 17:49 Módosítva: 2017.08.22. 22:36

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azt szeretné, ha a világbajnoki sorozatban a mostaninál több városi versenyt rendeznének, és a futamok földrajzi elhelyezkedés szerint követnék egymást, írja az MTI.

A cégcsoportnál az is tervben van, hogy három részre bontják a vb-t: külön blokkokban rendeznék az ázsiai, az európai és az amerikai futamokat.

„Az emblematikus városokból nagyszerű felvételeket lehetne sugározni, ez pedig segítene még nézettebbé tenni a Forma-1-et" – nyilatkozta a Forma-1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches, aki szeretné, ha nagyobb lenne az egyensúly a tradicionális versenypályán, valamint a nagyvárosok utcáin rendezett futamok között.

Bracthes elmondta, már sok várossal felvette a kapcsolatot, és a legtöbb helyen pozitívan reagáltak az általa felvázolt tervekre.

Jelenleg össze-vissza repkednek a csapatok a kontinensek között, a jövőben azt szeretnénk, ha földrajzi alapon lenne összeállítva a versenynaptár. Ez jobb lenne a szurkolóknak, a szponzoroknak és az istállóknak is" - tette hozzá.

Bratches arról is beszélt a jelenlegi 20 helyett 25 futamos világbajnokságot terveznek, és szeretnék átalakítani a versenyhétvégék jelenleg rendszerét is (három szabadedzés, időmérő edzés, futam), ám ennek részleteiről egyelőre nem nyilatkozott.