Tekla
9 °C
16 °C

Szűkszavú értékelés Kubica-ügyben

2017.08.22. 11:56

Robert Kubica tesztje óta már majdnem három hét telt el, és mivel a pilóta a nap végén maga állt az újságírók elé, csapatától, a Renault-tól túl sok hivatalos értékelés nem is érkezett.

Most, hogy a hétvégén egy hónap után folytatódik a Forma-1, a Belga GP felvezetésében Kubica napjára is kitért Cyril Abiteboul csapatfőnök.

Nagyon produktív nap volt mindenki részéről. Robert visszatérése egy hivatalos teszten hihetetlen történet, és remekül teljesített aznap. Hozzátett a kocsihoz, Nico (Hülkenberg) és Jolyon (Palmer) is profitálhat majd ebből a fejlesztésből

- hangzik a kissé szűkszavú vélemény.

Kubica az idei Renault-kocsiban, a Hungaroringen, augusztus 2-án
Kubica az idei Renault-kocsiban, a Hungaroringen, augusztus 2-án

A teszt előtt azt pletykálták, ha jól sikerül, a lengyel már Belgiumban leválthatja Palmert, de legalább a pénteki szabadedzésekre beülhet a helyére, ám úgy tűnik, egyik sem fog megtörténni. Azt maga Abiteboul mondta szintén a próba előtt, hogy a tét Kubicának az egyik 2018-as versenyzői ülés, erről is nagyon hallgat most.

Nem tudni, mit jelent ez, jót vagy kevésbé jót Kubica esélyeire nézve, de Spában talán tisztulhat a kép.