2019-ben jön a Red Bull-Honda

GettyImages-657887688
2017.09.14. 11:27

Amikor már azt hittük, hogy a McLaren és a Honda szakításával, egyben a Renault közbelépésével mindenki megnyugodhat legalább a motorpiacon, és a 2019-re várható őrült pilótapiacra készülhet, akkor a Renault-nak – vagyis csak egyelőre a bejelentést megszellőztető német Auto Motor und Sportnak – sikerült ledobnia egy kisebb atombombát a Szingapúri Nagydíj előtt.

Kiderült, hogy a Renault nem hosszabbítja meg a 2018-as szezon végéig szóló szerződését a Red Bull-lal, és a Toro Rosso után az anyacsapat is Honda-motorokra vált majd 2019-től.

Vagyis a Toro Rosso-Honda 2018-as együttműködése tesztüzem lesz, méghozzá elég komoly, hiszen 2019-20-ban a jelek szerint a Red Bull is velük tervez – kényszerből is, a Mercedestől és a Ferraritól hiába várnának motort. A Red Bull egyébként a Porschét preferálná, de az majd csak 2021-től jön az F1-be, addig ki kell húzniuk valahogy.

A szakítás - úgy tudni - nem a Red Bull, hanem a Renault döntése: a francia motorgyártó és a Toro Rosso, illetve az anyacsapat Red Bull Racing viszonya eléggé megromlott az elmúlt hetek tárgyalásai közben. Így egyáltalán nem volt evidens, hogy a Red Bull-lal is folytatják, az istálló pedig a Renault-t és a Hondát is tendereztette volna a 2018-as szezon közepéig, hogy ki ajánl jobb feltételeket a folytatáshoz. A Renault, úgy tűnik, ebben nem akar részt venni, és a német lap szerint közölték is a csapattal, hogy nem akarnak tárgyalni a 2018 utáni hosszabbításról.

Ettől csak még őrültebb lesz minden

Ez persze csak tovább bonyolít mindent a pilótapiacon, hiszen Daniel Ricciardo szerződése 2018 végén jár le a Red Bullnál, állítólag Max Verstappen is kiszállhat akkor bizonyos opciókkal, és egy friss, ismeretlen motor miatt egyáltalán nem biztos, hogy maradnának. Sőt, komoly 2018-as Toro Rosso-eredmények nélkül az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem lesz vonzó a Red Bull egy (vagy két) ülése 2019-ben.