Gyöngyi
9 °C
9 °C

McLaren: Teljes katasztrófa volt

2017.09.20. 16:19

A McLaren–Honda-szakítás ugyan barátságban zajlott le, de a felek azért a napokban elmondják a véleményüket az együttműködésről, illetve, hogy miért nem jött össze a világverőnek beharangozott együttműködés.

A Honda-főnök a napokban arról beszélt, a McLaren nem volt nyitott a változásra, olyan volt, mint a szigorú francia konyha, ami nem fogad be újdonságokat.

Most a McLarentől Eric Boullier nem is igazán erre reagált, hanem azt érzékeltette, mennyire volt fontos a szakítás.

A szavait hallva, nagyon. Méghozzá nem is elsődlegesen az anyagiak miatt, hanem mert kezdte őket elhagyni minden szövetségesük.

Ha megnézzük az utóbbi három évünket, az teljes katasztrófa. Vesztettünk a hitelességünkből, és képtelenek voltunk új szponzorokat szerezni. A következő öt évben visszatérünk a helyünkre, visszanyerjük a hitelességünket, és újraépítjük a támogatói portfóliónkat. Két-három év kell ehhez

- nyilatkozta a menedzser-igazgató a Formula1.com-on.

Leginkább emiatt bukott meg decemberben Ron Dennis, aki kitartott volna a Honda mellett, miközben istállójától naponta pártoltak el a mecénások. Tönkre nem mentek volna, mert a Honda biztosította a túléléshez szükséges pénzt, de a sportban a középszer alá süllyedtek.

Nagy köszönet a tulajdonosainknak, akik tökösek voltak, hogy meghozzák ezt a döntés egy gazdasági jellegű döntéssel szemben, ami károkat okozott volna a McLarennek (mint márkának). Mondhatták volna, várjunk, míg észhez tér a Honda

- mondta Boullier.

Fernando Alonso és Eric Boullier
Fernando Alonso és Eric Boullier

Állítja, a visszatérésük meglehetősen gyors és látványos lesz.

Kilencedikek vagyunk a bajnokságban, topmotorral negyedikek lennénk, és csak a pénzdíjunk az F1-től fedezné a motorköltségeket, szóval pénzügyileg sem kockáztatunk nagyot.


Kell ehhez persze egy pilóta, Fernando Alonso, aki a várakozások szerint most, hogy Renault-ra váltanak, marad a csapatnál. A spanyol a héten a Renault-nál vizitál, tájékozódik a motorhelyzetről és a jövő évi tervekről. Boullier azt mondta, az új szerződése megvan, Zak Brown csapatfőnök pár marketingkérdésen dolgozik még. Alonso azt sejtette, az új megállapodásukat ehét vége felé aláírhatják, így a bejelentésre a jövő hétvégi, Malajziai GP-n lehet számítani. Ha minden a terv szerint alakul.