A Ferrari összejátszik a Mercedesszel

2017.10.28. 18:20

Kissé meghökkentő, de teljesen logikus összeesküvés-elméletet gyártott Bernie Ecclestone, amit a Red Bull-főnök Chris Horner meg is támogatott, így már sokkal többnek tűnik egyszerű feltételezésnél.

Bernie ugye idén januárig az F1 nagyfőnöke volt, így rálátott mindenre, ami az F1-ben történt, arra is, ami nem az ő dolga lett volna. Bár ha úgy vesszük, minden az ő dolga volt. Az is, hogy ki milyen motorral megy.

Szóval a lényeg, hogy a nyugdíjazott Ecclestone most azt mondja, a Ferrari összejátszik a Mercedesszel, hogy gyengítsék a Red Bullt.

Az első szál: Bernie állítja, a Mercedes segített felhozni a Ferrari közepes motorját, persze nem ok nélkül.

Senki nem tudja, ki segített, azon kívül, aki segített. De odagyúltak a motorhoz. Méghozzá a Mercedes, és méghozzá jó okkal. Vb-t nyerni a Sauber ellen egy dolog, a Ferrari ellen egy másik. Nem tudom biztosan, de ha a Mercedes technológiát vitt az olaszokhoz, jó lépés volt. Mivel az is biztos, hogy a Mercinek jól jött, hogy A., a Red Bull nem kapta meg a legerősebb motorokat, B., a Ferrari tisztes ellenfél lett, akit le kellett győzni

- pedzegette Ecclestone a La Repubblicának.

Ha visszaemlékszünk, tavaly nyáron az volt a helyzet, hogy a Red Bull rettentően összeveszett a Renault-val, terítéken volt a szakítás, és elkezdett a csapat motort keresni. A Mercedes volt a Red Bull első választása, és kezdetben hajlottak a dologra a németek, aztán hirtelen mégsem. Ez után ment az RBR a Ferrarihoz, ami szintén nyitott volt, Sergio Marchionne Ferrari-elnök beszélt róla, hogy ők bizony adnának motort az RBR-nek. Aztán hirtelen ő is visszakozott.

Úgy tűnik, most már tudjuk, miért: a Ferrari megállapodhatott a Mercedesszel, hogy ő sem ad motort a legnagyobb konkurenciának tartott Red Bullnak, cserébe a Merci nézzen rá az ő szenvedő motorjukra.

Igen, ez eddig puszta spekuláció, de vegye át a szót Ecclestone-tól Chris Horner RBR-csapatfőnök.

Hm, tipikus Bernie-logika, ahogy ezt összerakta. Az tiszta sor, hogy a Ferrari és a Mercedes között nagyon szoros együttműködés van. Ahogy a mítingeken együttműködnek...az egyik nem teszi fel a kezét a másik nélkül manapság. Szóval a dinamika megvan. Nem először történt ilyen az F1-ben, és nem is utoljára. De hogy az egyik segítette-e a másikat, azt nem tudom.


Ez már elég erősen arra enged következtetni, hogy a Merci-Ferrari paktum létezett, sőt, még létezik.

Maurizio Arrivabene Ferrari csapatfőnök, Wolff és Horner egy sajtótájékoztatón
Maurizio Arrivabene Ferrari csapatfőnök, Wolff és Horner egy sajtótájékoztatón

Még egy erre utaló részlet: kedden tárgyalnak az F1-csapatok a 2021-es új motorszabályokról, és már kiszivárgott, sőt, a Ferrari-elnök meg is mondta, ők nem akarnak nagy módosításokat. Ahogy a Mercedes sem.

Sőt, eszünkbe juthat az is, hogy július végén épp nálunk, a Hungaroringen volt egy Mercedes-Ferrari-találkozó, amikor a németektől Toto Wolff tárgyalt Marchionnéval a Merci-főhadiszálláson.

Tök logikus, hogy ők együttműködnek: elhúztak a Red Bulltól - annak ellenére, hogy azok már megkezdték a felzárkózást -, így továbbra is az az érdekük, hogy a 2010 és 2013 között verhetetlen RBR verhető maradjon.

Az első helyet aztán majd elintézik maguk között.