A Brazil GP után jött a neheze: hazajutni a pályáról

2017.11.13. 11:26

Leintették a Brazil Nagydíjat rendben, a legnehezebb rész viszont csak ezután jött a Forma-1-csapatoknak: rendben haza kellett jutniuk a pályáról.

Péntek este ugyanis a Mercedes egyik mikrobuszának utasait fegyveresek rabolták ki, míg az FIA egyik kocsiját megállították, de az akció nem jött össze. Szombaton a Sauber kisbuszának próbálták útját állni banditák, szintén sikertelenül.

Ezek után a versenynapra a rendőrség túlbiztosítást ígért, ennek ellenére

a pirelliseket újra megtámadták.

A gumiszállító emberei késő este hagyták el az interlagosi pályát, de sikerült elmenekülniük a rablók elől.

Will Buxton F1-újságíró azt Twittelte, az egész egy vicc, ők öt órakor, másfél órával a leintés után jöttek el a pályáról, és már egy rendőrt sem láttak.

Kérdés, ilyen körülmények között mi lesz a McLaren-Honda kedd-szerdai tesztjével a pályán. Az istálló épp a Pirelli jövő évi gumijait próbálná ki, de könnyű célpont lenne a bűnözőknek. Úgy tudni, hétfőn egyeztetnek a rendőrséggel, hogy ne legyen probléma, de a látottak után nem lehet kizárni, hogy inkább halasztják a gyakorlást.

A Brazil GP az incidensek miatt már a jövőjével játszik,

ahogy Lewis Hamilton kiemelte, ő tíz éve jár az F1-gyel az interlagosi versenyre, de minden évben ez van, képtelenek megoldani a helyzetet.

Argentína készen állna a beugrásra, Charlie Whiting az elmúlt hetekben járt az országban, lehetséges Forma-1-es helyszíneken vizitált.

UPDATE: Hétfőn a McLaren a Pirellivel egyetértésben úgy döntött, hogy törlik a keddre és szerdára tervezett tesztjüket. A fiatal Lando Norris vezette volna a kocsit, de a csapat és a gumiszállító sem mer már a pálya környékére merészkedni.