Mintha tükörbe néznének

2017.12.05. 05:43

A Juventus futballklub januárban, a Forma-1 egy jó hete váltott címert, és az eredmények közötti hasonlóságot nem lehet nem észrevenni. Ha elsőre nem tűnne fel, az F1-logót forgassuk el 90 fokban, és máris jobban látszik.

Valójában ez a kettő tök ugyanaz, mintha tükörbe néznének. A koncepció teljesen azonos.

Az F1-nél a két jobbra forduló vonal az autókat jelöli, a rájuk merőleges kereszt a célvonalat - mint mondta a napokban a sorozat egyik marketingfőnöke.

A Juventusnál kicsit bonyolultabban jutottak el a végeredményhez, ahogy azt az alábbi képen láthatjuk.

juvebadge

A két logót nem ugyanaz a reklámügynökség tervezte, nem is állnak egymáshoz közel a cégek. A hasonlóság oka az lehet, hogy mindkettőnél a fő célpont, hogy a mai digitális platformokon jól megjeleníthető legyen.

A Juvéé és az F1-é is túl bonyolult volt ehhez, változtatni, egyszerűsíteni kellett. Sem a Juventus-, sem az F1-drukkerek nem fogadták jól a cserét, de a futballklubnál már látszik, hogy az első felzúdulás után gyorsan lecsillapodnak a szurkolók, és elfogadják a módosítást.

Az F1-nél még ágállnak ellene, Sean Bratches, a sorozat marketingfeje elmondta, számítottak erre, de valójában elismerésnek érzi, hogy a rajongók ennyit foglalkoznak az új logóval.