Ferrari a topon a teszt 5. napján

2018.03.06. 09:46

Ahogy csütörtökön befejezte, kedden úgy folytatta a Forma-1-es tesztszezont a Mercedes: nagyon erősen indított Valtteri Bottasszal az autóban a gyakorlás második hetének első napján.

A finn gyorsan kihasználta a jó időt, hogy majdnem 10 fokban és közel 20 fokos pályán kezdhetett, és még háromnegyed 10 sem volt, amikor már 1:20:756-os kör állt a neve mellett, közepes gumin. A múlt heti legjobb idő 1:19.333 volt csapattársától, Hamiltontól, szintén közepesen.

A Red Bullban Verstappen az első óra végéig 1:21.587-et futott lágyon, persze nem tudjuk, mennyi benzinnel, így Bottasszal összevetni nem érdemes.

Fél 11 előtt szűk 10 perccel a Ferrari is odatette magát, Vettel 1:20.653-mal átvette az első helyet. De még egy percre sem, mert Bottas 1:20.631-gyel vágott vissza. Úgy tűnik, a Ferrari-Mercedes-csata máris elkezdődött.

Bottas nem lassított, fél órával később, 11 felé 1:20.596-ra javított. És nem mellékesen 50 kört tett meg az első két órában, Vettel 28-at.

A Ferrari aztán folyamatosan közelített a Mercire, mind a körök számában, mind az időeredményben, és fél egy előtt Vettel meg is előzte az időlistán Bottast: 1:20.396.

Mögéjük közben Verstappen zárkózott fel 1:20.649-cel, közepes gumin - a Ferrari is közepesen, a Mercedes lágyakon volt előtte.

A Honda és a Toro Rosso folytatta eddig gyümölcsöző együttműködését, Pierre Gasly negyedik helye és lágy gumis időeredménye is remekül mutatott.

Kevésbé mutatott jól kedden a McLaren-Renault, ami kétszer is leállt Stoffel Vandoorne alatt. Délelőtt letiltott az autó elektronikai rendszere, délután négy körül újra az autómentőnek kellett összeszednie a belga kocsiját, ami ismét megállt alatta.

Fél öt előtt Verstappenen, illetve a Red Bull-Renault-n volt a sor, az autó az első kanyarban adta meg magát.

Azaz a Red Bull sem zárt igazán jó napot, nem úgy a Ferrari és a Mercedes: mindkét kocsi 160-nál is több kört tett meg. Az olasz ráadásul Vettellel meg is nyerte a napot. A Merci Bottassal második, a délután a finn helyére beszálló Hamiltonnal negyedik lett, közéjük ékelődött be Verstappen RBR-e. Az első négy között fél másodperc sem volt, de a bravúros napi ötödik, az STR-es Gasly is csak hat tizeddel maradt el Vetteltől. A Honda-motor eddig kifejezetten jól és megbízhatóan működik.

Folytatás szerdán.

Barcelonai teszt, 5. nap, végeredmény

1    Vettel        Ferrari        1m20.396s
2    Bottas        Mercedes        1m20.596s
3    Verstappen        Red Bull        1m20.649s
4    Hamilton        Mercedes        1m20.808s
5    Gasly        Toro Rosso        1m20.973s
6    Magnussen        Haas        1m21.298s
7    Hülkenberg        Renault        1m21.432s
8    Sainz        Renault        1m21.455s
9    Szirotkin        Williams        1m21.588s
10    Perez        Force India        1m21.643s
11    Ericsson        Sauber        1m21.706s
12    Vandoorne        McLaren        1m21.946s
13    Stroll        Williams        1m22.937