A Ferrari 1 másodperccel meglépett

2018.03.08. 09:53

Nincsenek túl jó hetei az új McLaren-Renaultnak, a héten eddig Fernando Alonso alatt többször is megállt a kocsi, kedden kétszer, szerdán egyszer robbant le.

Csütörtökön, a tesztek utolsó előtti napján viszont jól viselkedett az autó, legalábbis az elején: Stoffel Vandoorne már az első órában 1:19-es köröket ment vele, sőt az 1:18 is meglett 10 óra után - 1:18.855 -, ráadásul majdnem hússzor fordult a barcelonai pályán. Igaz, mindez a leglágyabb, hiperszoft gumin.

A többiek sem tétlenkedtek, Vettel, a haasos Magnussen, Verstappen és az STR-es Gasly is elfogadható idővel indította a napot, bár 1:20 alá csak Vettel került a korai szakaszban.

A nap első durranása 12:23-kor érkezett, Vettel új csúcsot, 1:17.913-at autózott, ami nem hivatalos pályacsúcs. A Ferrari az első, aki bement 1:18 alá a teszten. Majd három perccel később újra: 1:17.644, ez is hiperlágy gumin. Még az ebédszünet előtt ezt 1:17.182-re faragta.

Az időeredmények a nap végéig nem változtak az élmezőnyben, a legtöbb menő inkább a hosszútávú sebességét, megbízhatóságát tesztelte.

Azaz Vettel és a Ferrari több mint egy másodperccel meglépett az élen. Egyelőre az egyetlenek, akik 1:18 alá tudtak menni. Pénteken jön a tesztek utolsó napja, meglátjuk, ki veszi fel velük a kesztyűt.

Barcelonai teszt, 7. nap, végeredmény

1     Vettel     Ferrari     1m17.182s           184 kör
2     Magnussen     Haas     1m18.360s     +1.178     158
3     Gasly     Toro Rosso     1m18.363s     +1.181     168
4     Hülkenberg     Renault     1m18.675s     +1.493     79
5     Sainz     Renault     1m18.725s     +1.543     66
6     Vandoorne     McLaren     1m18.855s     +1.673     146
7     Ericsson     Sauber     1m19.244s     +2.062     145
8     Bottas     Mercedes     1m19.532s     +2.114     84
9     Hamilton     Mercedes     1m19.575s     +2.350     97
10     Kubica     Williams     1m19.629s     +2.447     73
11     Perez     Force India     1m19.634s     +2.452     155
12     Verstappen     Red Bull     1m19.842s     +2.660     187
13     Stroll     Williams     1m20.262s     +3.080     62