Jöhetnek a 80 kilós F1-pilóták

2018.10.19. 11:13

Érdekes kérdést kaptak az egyik újságírótól a hétvégi Amerikai GP sajtótájékoztatóján megjelenő pilóták:

mit szólnak az új szabályhoz, hogy jövőre 80 kiló lesz a pilóta súlyhatára, és aki nincs ennyi (a nagyon könnyű üléssel együtt), annak ballasztot helyeznek el a vezetőülése környékén?

Meglepő, de Hamilton, Ricciardo, Grosjean és az F1-ből a szezon végén távozó Fernando Alonso is helyeselte a döntést.

Sőt, előbbi kettő Ricky Bobbyval, a Will Ferrel játszotta karakterrel poénkodott, aki - kissé túlsúlyos - társaival együtt emlékezetessé tette a Talladega Nights című NASCAR-vígjátékot.

Az F1-ben az utóbbi 10 évben folyamatosan kritikus volt a súlyhatár, a versenyzőket állandóan fogyasztották. Diétáztak, verseny közben inkább nem ittak, emiatt volt, aki rosszul is lett, csak hogy pár dekát spóroljon - ugyanis még ennyi is jelenthet néhány ezred vagy század, a kiló akár tizedmásodpercet körönként.

Jelenleg a 184 centi magas Hülkenberg 74 kg; Vettel, Räikkönen, Grosjean 71 kg; Bottas, Stroll 70 kg; Magnussen 68 kg; Ricciardo, Verstappen, Hartley 67 kg, azaz mindenkit fel kell majd ballasztolni, hacsak nem szed fel a télen jó pár kilót.

Ricky Bobby (Will Ferrell) és Cal Naughton Jr. (John C. Reilly), a Talladega Nights NASCAR-versenyzősztárjai
Ricky Bobby (Will Ferrell) és Cal Naughton Jr. (John C. Reilly), a Talladega Nights NASCAR-versenyzősztárjai

Meglehet, hogy felhíznak, azaz felizmosodnak 2019-re, de ha belegondolunk, megéri inkább tartani a súlyukat, mert akkor a ballasztot úgy oszthatják el a cockpitban, hogy az a legkedvezőbb legyen. A vezetőülés meglehetősen kicsi, az előírás szerint azon belül kell elhelyezni a balalsztot, de minimálisan azért így is lehet majd az egyensúllyal játszani. (Michelisz Norbert tud erről mesélni.)

A szabály egyébként nagyon furcsa és versenyidegen, mert az F1 mindig híres volt arról, és büszke rá, hogy az autósport csúcsa: itt vannak a legkönnyebb kocsik és legrátermettebb pilóták. Valljuk be, F1-pilótának születni kell, amihez hozzátartozhat az is, hogy az ember nem 185 centi - nem véletlen, hogy a legtöbb F1-klasszis közepes vagy kisebb termetű. A 180-at a mostani mezőnyből Grosjean, Stroll, Hülkenberg, Szirotkin, Hartley, Ericsson és Ocon éri el, a másik 13 pilóta alacsonyabb - így elméletileg könnyebb is, de legalábbis könnyebben hozza a súlyát.

Ahogy a zsokék sem 180-as, 80 kilós emberek, hanem a kisebbek futnak be:

senkinek eszébe nem jutna felballasztolni a lovat, hogy azonosak legyenek az esélyeik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?