Kezdhetjük szokni, halványkék festést kapott 2019-re a Williams

2019.02.11. 16:18

Nem sokkal a Toro Rosso online bemutatója után egy 2018-as kocsit átfestve mutatta be 2019-es színeit a Williams istálló, ami az idei szezonban Rokit Williams Racing néven indul majd.

Az új szponzor új színeket is hozott – az elmúlt években a fehér alapon a Martini legendás csíkjaival díszített kocsi halványkék, fehér mintára váltott az új idényre. Erről Claire Williams azt mondta, hogy a Martini távozásával nem akartak visszatérni a korábbi, a csapat szempontjából tradicionális kék színhez, hogy mutassák, friss, új erőre kapó márkáról van szó, és hogy korszakváltás történt az istállónál, így az FW42 már egy újgenerációs autó lesz.

A kocsin értelemszerűen fő helyre került az új névadó szponzor, ami a Martini reklámhelyeit vette át, a második legnagyobb támogató, a Rexona megtartotta helyét. Apróbb részletekért felesleges böngészni az élőben bemutatott kocsit, ez ugyanis csak a festés debütálása volt, a valód 2019-es autó majd csak a jövő heti barcelonai teszten lesz látható, a Haas taktikájához hasonlóan lényegében csak az első szárnyat cserélték az élő bemutatóra, az amerikaiak a kiadott számítógépes grafikákon ugyanis már a 2019-es kocsit mutatták meg.

A csapat két autóját az F1-be 2010 után visszatérő Robert Kubica, illetve a Mercedes fiatal tehetsége, George Russell vezeti majd.

A Williams a harmadik csapat, ami bemutatót tartott, a sort a Haas kezdte még múlt héten, majd hétfő kora délután a Toro Rosso volt a második.

A folytatásban így jönnek a további bemutatók:

  • Renault – február 12.
  • Mercedes – február 13.
  • Racing Point (korábbi Force India) – február 13.
  • Red Bull – február 13.
  • McLaren – február 14.
  • Ferrari – február 15.
  • Alfa Romeo – február 18. (az első tesztnap reggelén)