Óriási bukás a montreali F1-időmérőn, Vettelé az 1. rajthely

2019.06.08. 20:56

Nagyon odaverte Haas-Ferrariját a Kanadai GP időmérőjének második harmadában Kevin Magnussen. A dán pont a leintés előtt, a célegyenes elején, a Bajnokok Falánál hibázott, előbb jobb hátsó, majd az első kerekével is elkapta a betont, defektet kapott, megpördült, és a másik oldali falnak vágódott.

A pilótának semmi baja nem esett, de az edzést azonnal piros zászlóval szakították félbe. Különösen rosszul járt emiatt Max Verstappen, aki nem volt a top10-ben, és így már nem tudott menni még egy kört, hogy javítson az idején. Épp Magnussen végzett tizedikként, de az utolsó harmadra nem jöhetett ki.

A hollandon kívül kiesett Kvjat, Giovinazzi, Albon és Grosjean is, utóbbi Magnussen csapattársa, neki épp - valószínűleg - legjobb körén, a célegyenesben kellett lelassítania.

Az első harmadban meglepetésre búcsúzott Kimi Räikkönen, illetve a két Racing Point kocsi, Perez és Stroll, valamint a két Williams, Russell és Kubica.

Magnussen kocsija után 20 percen át takarítottak, így az utolsó harmad nem keveset csúszott.

A befejezésben Bottas az első körén megpördült, keresztbe csúszott a pályán, de óriási mázlija volt, a falat nem kapta el, így csak a gumikat írta le, a kocsiját nem. És mint kiderült, a rajthelyét is, mert utána csak a hatodik időt érte el.

Egészen az utolsó pillanatokig Hamilton vezetett, jött Leclerc, de nem tudta megverni, a másik Ferrarival utána Vettel viszont igen: kéttizedes előnnyel megszerezte idei első pole pozícióját.

Vettel, Hamilton, Leclerc az első három, Daniel Ricciardo negyedik helye szinte szenzáció, az ötödik hellyel Gasly is megverte Bottast.