Nico Rosberg keményen lehordta Vettelt

2019.06.11. 09:59

Sebastian Vettel montreali büntetése nagyon megosztotta a Forma-1-es társadalmat, több világbajnok is kiállt a német mellett. Egy másik német világbajnok, Nico Rosberg viszont nagyon nem - finoman szólva. Sokat elárul, hogy azzal kezdte:

"Gyűlölni fognak azért, ami most jön".

2016 mercedeses bajnoka Youtube-csatornáján mondta el véleményét a történtekről, és leginkább Vettelről.

Vettel csak kiabált, 'mégis, hova kellett volna mennem?' Rendben, nagyszerű, csakhogy ott Lewis volt. Vettel átvágott, bár szerintem simán hagyhatott volna egy kicsit több helyet. A szabály kimondja, hogy biztonságosan kell visszatérni a pályára, és ő könnyedén hagyhatott volna helyet, ám nem tette. Jobbra húzott, Lewis látta, hogy csak jön és jön, szóval menekülnie kellett. Rengetegszer megnéztem az ismétléseket. Lewis a falon végzi, ha ott marad. Vagyis tök tiszta, hogy - sajnos - ez nem volt biztonságos visszatérés. Ez a szabály, vagyis a büntetés ebben az esetben megérdemelt. Abszolút megérdemelt.

A fiatalabb Rosberg azt is megemlítette, hogy apja, a szintén világbajnok Keke Rosberg is inkább büntette volna Vettelt, mint nem: "szerinte 60-40% a büntetés, 60 igen, 40 nem".

Nicónak nem tetszett Vettel viselkedése sem, amikor ugyanis 11 körrel a vége előtt közölték a ferrarissal, hogy 5 másodperc büntetést kapott, még meg nem volt veszve a győzelme.

Miután megvolt a döntés, már nem befolyásolhatta azt, de csak panaszkodott és panaszkodott tovább, ahelyett, hogy arra a rohadt vezetésre koncentrált volna, és hogy kiautózza az 5 másodpercet. 3,3 másodperc előnye megvolt. Az isten verje meg, koncentrálj, és hozd össze azokat a köröket, még van esélyed megnyerni!

- mondta Rosberg, aki két éve már nem versenyez, mert vb-címe után azonnal visszavonult.

Vettelt rengeteget kritizálták az elmúlt két évben, hogy döntő pillanatokban hibázik. A 2017-es Hamilton elleni, bakui eset óta leginkább tavaly gyengült el kulcspillanatokban. Rosberg ezt is kiemelte, amellett, hogy Vettel karakteréről is sarkos véleményt alkotott:

"Ez újra egy gyengeség volt Vetteltől. Olyan erős önhittség van benne, hogy mindig azt hiszi, igaza van, aztán mindig másokat hibáztat, és nem képes koncentrálni.

Nem volt jó ezt látni tőle. És akkor még azok a gesztusok és tiszteletlen kommentek a leintés után, hogy vaknak nevezte a felügyelőket meg minden. Erre semmi szükség nincs."