Mi tartott három órán át a Verstappen–Leclerc-ítéletben?

2019.07.01. 11:44

Megúszta a büntetést, ezzel megtarthatta győzelmét vasárnap az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen. Alig három körrel a vége előtt Charles Leclerc-t előzte a holland, de a két kocsi összeért, és a bírák jelezték, megvizsgálják az esetet. A vizsgálat kissé hosszúra nyúlt,

a fél öt körül leintett futam után háromnegyed nyolc után egy perccel lett meg a hivatalos ítélet.

A múltba visszatekintve nem extrém hosszú ez az idő, de azért nem rövid, az Autosport Michael Masi versenyigazgatótól tudakolta, mi tartott ilyen sokáig?

A legfőbb része a várakozásnak, hogy a pilóták meghallgatását 6 óráig nem tudtuk elkezdeni a médiakötelezettségek és a sajtótájékoztató miatt. A meghallgatás aztán úgy egy óra volt. A stewardok utána tanácskoztak, megnéztek precedenseket és megbeszélték egymás között a döntést. Aztán megírtuk az ítéletet, kell egy kis idő átnézni, ne legyenek benne elütések, ilyesmi. Majd visszahívtuk a csapatokat, és közöltük velük a határozatot. Gyorsan elmegy az idő, szóval csak annyi történt, hogy abszolút minden eshetőséget megvizsgáltunk

- magyarázta Masi.

Leclerc és Verstappen itt még a dobogón, utána mentek nyilatkozgatni a sajtónak, és csak aztán az FIA-meghallgatásra
Leclerc és Verstappen itt még a dobogón, utána mentek nyilatkozgatni a sajtónak, és csak aztán az FIA-meghallgatásra

A várakozás feszültségét növelte, hogy úgy egy órával a valódi ítélet előtt kijött egy fake, azaz hamis hír, miszerint Verstappen 5 másodperc büntetést kapott. Minden nagy híroldal átvette, majd nem győztek elnézést kérni. Mint kiderült, az történt, hogy valaki kitwittelt egy valódinak látszó dokumentumot, amit aztán az FIA belső médiás whatsappcsoportjába is berakott valaki, és elindult a láncreakció.

Az igazi FIA-közlemény az ítélettel
Az igazi FIA-közlemény az ítélettel

Szerencsére gyorsan tisztázták, hogy hamis, de néhány percig így is élesben voltak kint a Verstappen büntetéséről szóló cikkek.