Majd másfél milliárdos kárt hozott össze Verstappen idén, de így sem első

verstappen
2021.12.21. 14:21
A német Sky Sport érdekes listát közölt a 2021-es Formula–1-es idénnyel kapcsolatban. Ezúttal nem a pályán nyújtott remeklések kerültek a középpontba, hanem az, melyik pilóta mekkora anyagi károkat szenvedett az év során.

A beszámoló szerint a drámai végjátékban világbajnokká váló Max Verstappennek ebben az idényben 3,889 millió euró (átszámítva 1,43 milliárd forint) volt az összes javítási költsége.

Érdekesség, hogy még ezzel az összeggel is csupán a harmadik helyen áll, mivel Charles Leclerc Ferrarijában 4,046 millió euró (1,49 milliárd forint), míg az újonc Mick Schumacher Haasjában 4,2125 millió euró (1,55 milliárd forint) kár keletkezett.

Ami a lista másik végét illeti, leginkább az Alpine tulajdonosai és szerelői lehetnek hálásak, hiszen Esteban Ocon és Fernando Alonso vigyázott legjobban idén az autójára, ketten összesen alig 595 ezer euró (219 millió forint) kárt okoztak, amivel az utolsó (vagy ha pozitív irányból nézzük, az első) két helyen zártak.

Lewis Hamilton Verstappennel ellentétben csak a mezőny második felében helyezkedik el, a hétszeres világbajnok brit javítási költségei a harmadát sem érik el a hollandénak (454 millió forint).

A két kiemelkedő konstruktőr második számú pilótái is ellentétesen szerepeltek, míg Valtteri Bottas a top 5-be került károkozásban, addig Sergio Péreznél csak öten vigyáztak jobban, köztük a csak a két Alpine-nál rosszabbul teljesítő Sebastian Vettellel.

A legnagyobb kárjavítási költségek az év során

  1. Mick Schumacher (Haas) 4 212 500 euró
  2. Charles Leclerc (Ferrari) 4 046 000 euró
  3. Max Verstappen (Red Bull) 3 889 000 euró
  4. Nicholas Latifi (Williams) 3 116 500 euró
  5. Valtteri Bottas (Mercedes) 2 713 500 euró
  6. Lance Stroll (Aston Martin) 2 686 000 euró
  7. Cunoda Juki (AlphaTauri) 2 606 500 euró
  8. Nyikita Mazepin (Haas) 2 468 000 euró
  9. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 1 950 000 euró
  10. George Russell (Williams) 1 845 000 euró
  11. Carlos Sainz (Ferrari) 1 756 000 euró
  12. Lando Norris (McLaren) 1 453 000 euró
  13. Lewis Hamilton (Mercedes) 1 235 000 euró
  14. Pierre Gasly (AlphaTauri) 1 113 000 euró
  15. Sergio Pérez (Red Bull) 939 000 euró
  16. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) 854 000 euró
  17. Daniel Ricciardo (McLaren) 713 000 euró
  18. Sebastian Vettel (Aston Martin) 660 000 euró
  19. Fernando Alonso (Alpine) 315 000 euró
  20. Esteban Ocon (Alpine) 280 000 euró

* A német Sky Sport adatai.

(Borítókép: Verstappen és Hamilton ütközése Monzában. Fotó: Peter Van Egmond / Getty Images)