Carlos Sainz szakadó esőben szerezte meg élete első pole-ját Silverstone-ban

GettyImages-1406375937
2022.07.02. 17:17
A Ferrari spanyolja nyerte a 2022-es F1-es Brit Nagydíj időmérőjét, életében első alkalommal indulhat az első rajtkockából, míg mögüle Max Verstappen és Charles Leclerc kezd majd.

A 2022-es Brit Nagydíjon a pénteki nap után szombaton már tétre ment a játék, nevezetesen az első rajtkockáért. A szabadedzések során a Red Bull és a Ferrari mellett a Mercedes is erős tempót diktált, így nem volt kizárva, hogy három csapat hat versenyzője mehet majd a pole-ért.

Az időmérő előtti harmadik szabadedzést Verstappen nyerte Pérez előtt, így a legjobb előjelekkel talán a Red Bull várhatta a kvalifikációt, míg a Ferrari és a Mercedes 4-5 tizedes hátrányban volt.

 Q1

Ahogy kezdődött volna a kvalifikáció, egyből elkezdett esni az eső, nyíltak az esernyők a lelátókon, garantálva az izgalmakat. Mindenki a köztes esőgumikon jött ki a pályára. Az első kör Leclerc nevéhez fűződött, aki 1.47.521-gyel adta meg az alaphangot, majd Verstappen került az élre. Nem sokkal később, ahogy melegedtek a gumik, úgy jöttek a jobb körök, például egy darabig a két Williams is az élmezőnyben volt. Az élen Verstappen, Leclerc és Russell váltogatta egymást, végül a felszáradóban lévő pályán Leclerc nyerte a Q1-et 1.39.129-cel, miközben Albontól, Magnussentől, Vetteltől, Schumachertől és Strolltól búcsúztunk.

Q2

Továbbra is az intermediate gumikon ment a körözgetés, nem száradt elég gyorsan a pálya, sőt inkább nedvesebb volt az aszfalt. Verstappen nagyon jól ment, és 1.40.655-tel az élre állt, míg Hamilton bejött másodiknak. Öt perccel a vége előtt a körülmények egyre rosszabbá váltak, nem javultak a részidők. Ez Latifinek és a Williamsnek jött jól, aki a 10. helyen állt ekkor, a kanadai a Q3 kapujában volt, és végül be is lépett rajta, saját erőből, életében először. Kiesett Gasly, Bottas, Cunoda, Ricciardo és Ocon.

Q3

Jelentették a csapatoknak, hogy hamarosan újabb zuhé érkezik, éppen ezért mindenkinek tövig kellett nyomnia a gázt már az első körökben. Verstappen hibázott, és nem volt esélye az első helyre, hatalmas meglepetésre Cso Kuan-jü és Alonso is vezetett. A második körökben Leclerc átvette a vezetést, míg Verstappen megint hibázott. Folyamatosan javult a pálya, megtippelhetetlen volt, ki nyeri az edzést.  Verstappen harmadszor már nem rontott, és 1.42.996-tal átvette a vezetést. Végül Sainz 1.40.983-mal az élre állt, és ezzel megszerezte élete első pole-ját. A Ferrari spanyolja mindenkit meglepett, fantasztikus teljesítményt nyújtott, és végre nem hibázott.

Az Egyforma tippje

Remek versenyre van kilátás, ahol végre a Mercedes is partiban lehet. Kérdés persze, hogy a Ferrarit elkerülik-e végre a technikai hibák – amennyiben igen, akkor Verstappent alaposan megdolgoztathatják a győzelemért. Némi tempóelőnyt a Red Bullnál érzünk, így Verstappenre tennénk a pénzünket, de abban biztosak vagyunk, hogy nem lesz könnyű futama a címvédőnek.

Carlos Sainz (1.): „Köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Mindenkinek köszönöm, aki itt maradt ebben az esőben. Remek kör volt, de sokat szenvedtem a pályán. Nehéz volt felmelegíteni a  gumikat, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz a köröm. Jó a tempónk, lehet esélyünk a győzelemre. Nagy nyomás alá leszek helyezve, de állok elébe.”

Max Verstappen (2.): „Érdekes időmérő volt az esőben, hol esett, hol száradt a pálya. A Q3 mindig olyan, mint egy szerencsejáték. Az utolsó körömben villant a sárga zászló, ami picit megzavart, de így is megvan az első sor. Jó autónk van, várom a holnapot.”

Charles Leclerc (3.): „Örülök Carlos sikerének, csodás munkát végzett. A harmadik hely se rossz a futamra. Megvan a tempónk a győzelemre, ha jó lesz a rajt, akkor remek versenyünk lehet.”

A vasárnapi futam magyar idő szerint délután 16.00-kor kezdődik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Carlos Sainz a 2022-es F1-es Brit Nagydíj időmérőjén Silverstone-ban 2022. július 2-én. Fotó:  Rudy Carezzevoli – Formula 1 / Formula 1 / Getty Images)