Miklós
-7 °C
4 °C

Bravúros Dunaferr-győzelem

2000.07.26. 22:05
Hatalmas bravúrt hajtott végre a Dunaferr együttese a Bajnokok Ligája elôselejtezôjében Splitben, ahol 2-0-ra legyôzte a horvát bajnok Hajdukot, így lélekben már készülhet a következô fordulóra, ahol vélhetôen a norvég Rosenborg lesz az ellenfele.

Az első félidő

A hetedik percben majd 25 ezer fanatikusan üvöltöző horvátban akadt benn a szó, amikor Tököli ordító helyzetben - nincs rá jobb szó - töketlenkedett, így odalett a vasgyáriak első lehetősége.

Jellemzô módon a helyzet a horvátokat paprikázta fel inkább, a 11. percben már negyedik szögletüket lőhették, és a magyar bajnok csak a szerencsének, Rabóczkynak, no meg a horvát vezetőknek köszönhette, hogy nem kapott gólt. (Utóbbiaknak főleg azért, mert eladták a teljes csatársort.)

Húsz perc eltetltével ismét a Dunaferr következett, de Tököli ezúttal valahol a határon hagyta góllövőcipôjét, és a legnagyobb ziccereket is elpuskázta. Ismét bebizonyosodott: ami hazai szinten elég, az nemzetközi porondon - még egy ilyen közepesnek is alig mondható ellenféllel szemben is - kevés. Tököli hazai tempóban vette át a labdákat, magyar ritmusban csinálta a cseleket, és NB I-es lövésekkel próbálkozott. Pedig, ha jobban figyel, már az első játékrészben eldönthette volna a továbbjutást. Nem így történt, sőt, ismét a horvátok következtek. Szerencsére nekik is megvolt a Tököliük Mate Bilic személyében, aki hasonló szerencsétlenkedésekkel kápráztatta el a nagyérdeműt, mint magyar kollégája.

A Hajduk játszott fölényben, de ez csak szögletekben mutatkozott meg, az újvárosiak jól romboltak, s ha kellett, Rabóczky is a helyén volt, így az első félidőben nem láthattak gólt a lelátón és a tévé elôtt ücsörgő szurkolók.

Az második félidő

A második félidőben visszahúzódott saját térfelére a Dunaferr, de a horvátok nem tudtak mit kezdeni hirtelen kialakult mezőnyfölényükkel: erőlködtek, erőlködtek, de minden különösebb elképzelés nélkül adogatták a labdát. Az 58. percben aztán váratlanul csoda történt: vezetést szerzetek az újvárosiak. Orosz fantasztikus labdával szöktette Tökölit, aki két védő közül kilépve elegáns mozdulattal, külsővel a kifutó kapus felett a hálóba emelt. Pár pillanatig döbbent csend telepedett a lelátóra, majd hirtelen felhangzott a vendégtábor "Újváros, Újváros!" rigmusa. Elkeseredett rohamokba kezdett a Hajduk, játékosai kétszer annyit birtokolták a labdát, mint magyar ellenfeleik, de a labdatartás nem ér gólt.

Ívelgetésekkel próbálkoztak a splitiek, de a vasgyári védelem Salamon vezérletével derekasan állta a rohamokat. A 63. percben már gólt kiáltott a stadion horvát része, de Pomper látványos ollózással az ötösön mentett, majd az ellentámadásból Zavadszky indulhatott. Remek labdát dobott ki a jobb szélre Tököli felé, a csatár azonban elhamarkodottan, laposan középre lőtt, így Pletikosa menteni tudott Orosz elől. Hat perccel később ismét Tököli okozott zavart a Hajduk kapuja előtt, de éles, rövidsarkos lövését ismét bravúrral hárította a hazai kapus. A hátralévő időben hol a labdát, hol egymást rugdosták a játékosok, egészen a 93. percig. Ekkor a csereként beállt Lengyel lépett ki a jobb oldalon, elfektette a kapust, lábat váltott, és a becsúszó védők felett a kapu bal oldalába emelt.

A játékvezető ezzel maga részéről befejezettnek tekintette az összecsapást, ami azt jelenti, hogy az újvárosiakak nagyon magyarul kell futballozniuk a visszavágón, hogy ne jussanak tovább.

Bajnokok Ligája selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Split, 25 ezer néző, vezette: Bolognino (olasz)
Hajduk Split: Pletikosa - Djuzelov, S. Bilic, Grdic - Bulac, Musa, Mise (Pirija 68.), Leko (Lalic 63.), Jazic - Bubalo (Bosnjak 48.), M. Bilic
Dunaferr: Rabóczki - Molnár, Salamon, Éger, Kiss Gy. - Zavadszky (Lengyel 84.), Bagoly, Pomper, Rósa - Orosz, Tököli (Nicsenko 89.)
Gólszerzők: Tököli (58.), Lengyel (94.)
Sárga lap: Mise (60.), S. Bilic (74.), Grdic (78.) illetve Orosz (42.), Bagoly (75.), Tököli (79.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.