Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Búcsúzott az utolsó magyar kupacsapat

2000.11.09. 20:33
Kapcsolódó cikkek (1)
Nagy reményekkel vártuk az utolsó magyar kupacsapat szereplését csütörtök este. Az MTK-nak egygólos hátrányt kellett volna ledolgoznia a francia Nantes ellen az UEFA Kupában, miután az első mérkőzésen csak kettő-egyes vereséget szenvedtek. A várt bravúr elmaradt az MTK hazai pályán is vereséget szenvedett 1-0-ra. A továbbjutást jelentő gólt a 87. percben a csereként beállt Oliver Monterrubio lőtte. Ezzel nincs már versenyben magyar csapat az európai kupaporondon.
Ha lőnénk egy gólt!

Pölöskei Gábornak kockáztatnia kellett
Túlzás nélkül állíthatjuk, az év mérkőzésére készülődtek a Hungária körúton. A MTK labdarúgócsapata UEFA-kupa visszavágó mérkőzésen fogadta a francia Nantes csapatát. Az első találkozón a kék-fehérek számára kedvező eredmény született, mindössze egy góllal, kettő-egy arányban maradtak alul, ráadásként több mint egy félidőn át vezettek is a csodálatos nantes-i stadionban. A kis gólkülönbségű vereség mellett különösen az idegenben szerzett találat tűnt értékesnek, hiszen mint tudjuk, minden idegenben lőtt gól a kupában ,,duplán számít". Mindez természetesen azzal a feltétellel igaz, hogy Illésék legalább egyszer betalálnak Landreau kapujába, és az első meccs hőse, Vlaszák Géza ,,lehúzza a redőnyt".

Pölöskei Gábor csapata különösebb szenzációk nélkül, csendesen készülődött a derbire. A játékosok mindannyian egészségesek voltak. Mindössze a balhátvéd posztja volt kérdéses, végül Szamosi kapott bizalmat Schindler helyett. A francia csapat viszont erősebbnek tűnt a két héttel ezelőtti összeállításnál, mivel visszatért a sérüléséből frissen felépült, román válogatott gólvágó, Viorel Moldovan. Tőle és Tourétól várta elsősorban Denouix mester, hogy a következő körbe repítse a zöld-sárgákat.

Félóra unalom

A fehér mezes MTK kezdte a mérkőzést, de az első lövést a kameruni Olembé eresztette meg, Vlaszáknak nem okozott gondot a középre tartó labda hárítása. Némileg aktívabban játszottak a vendégek, két szögletet is rúghattak, különösebb eredmény nélkül. Idegeskedő, kapkodó mezőnyjáték folyt a pálya közepén, nagyon sok labdát adtak el mindkét csapat játékosai. A mieink az átszunyókált első negyedóra után ébredeztek. Illés kapott remek átadást, amelyet jól vett át a tizenhatos vonalánál, de a rutinos argentin Fabbri szögletre mentett. Az első harminc perc alapján egyértelmű volt az MTK taktikája, visszahúzodtak a saját térfelükre, és gyors indításokkal próbálták szöktetni Illést és Ferenczit. A franciák hasonló taktikával léptek pályára, ők a szélvészgyors Tourénak és a jól cselező Moldovannak próbáltak lehetőségeket teremteni. A két betonvédelem mellett nem alakulhatott ki élvezetes játék, az egy szem előretolt csatárok egyik oldalon sem zavartak sok vizet.

Gólok (és helyzetek) nélküli félidő

Az első negyvenöt perc aligha úgy fog bevonulni a futball évkönyveibe, mint a legélvezetesebb meccsek egyike. A két gárda szinte semmit sem mutatott a foci szépségéből, jobbára csak védekezéssel törődtek. Az MTK támadói közül Illés volt aktívabb, több jó indítást is kapott, de igazi helyzetet nem sikerült kialakítani. Ferenczi teljesen eltűnt a védők sűrűjében, szinte teljesen észrevétlen maradt, labdához is alig ért. A null-nullás első felvonás azt jelentette, hogy félidőben a Nantes volt a továbbjutó.

Moldovan riogatott

Pölöskei Gábor vezetőedző cserére szánta el magát a szünetben: Szamosi Tamás helyett Schindler Szabolcs kapott lehetőséget. A kékek a több akció reményében némileg előrébb tolták a védelmi vonalukat, és majdnem bánták! A fellazult védelem mellett Viorel Moldovan majdnem eldöntötte a továbbjutást, miután egy beadás után az ötösről fejelhetett tisztán a jobb felső sarok felé, de Vlaszák bravúrosan mentett szögletre. A nantes-iak egyre több veszélyes támadást vezettek, a mieink erőtlen, fáradt csapat benyomását keltették. Nem csak helyzete nem volt a pesti gárdának, de még kapura lövésig sem jutottak el! A sötét mezes franciák Gillet révén egy újabb fejessel veszélyeztettek, egyre inkább érződött, hogy itt bizony csoda kell a továbbjutáshoz!

A cserecsatár döntött

Az utolsó negyedórára Pölöskeinek kockáztatnia kellett, ezért háromcsatáros formációra állította át csapatát. Behozta Bükszegit, aki nem sokkal beállása után helyzetbe is került, de a kapu torkából inkább kipasszolta a labdát. A túloldalon Landreau mester is cserélt, pályára küldte a tizennyolcas számú Oliver Monterrubiót, amely nyerő húzásnak bizonyult! A cserecsatár egy perccel beállása után, a nyolcvannegyedik percben, Ziani beadását a rosszul kimozduló Vlaszák és az elálmélkodó Kuttor mellett a jobb alsó sarokba lőtte, bebiztosítva ezzel a Nantes továbbjutását. A hátralévő időben az MTK kedveszegetten futballozott, szemmel láthatóan beletörődtek a kiesésbe.

Gól nélkül nem megy!

A MTK kiesése, szomorú ugyan kijelenteni, de reális. A vendégek a két mérkőzés alapján megérdemelten jutottak tovább, a legjobb 32 közé az UEFA Kupában. A kék-fehérek elsősorban katasztrofális támadójátékuknak köszönhetik a búcsút. Mindennél többet mond a statisztika, amely szerint a hazai csapatnak nem volt egy épkézláb helyzete sem, sőt még kapura lövésük sem nagyon akadt. Az MTK kiesésével nincs már magyar csapat az európai kupák porondján, a tavaszi fordulókban már nem kell senkiért sem szorítanunk.

MTK Hungária-Nantes (francia) 0-1 (0-0)
Hungária krt., 2000 néző. Vezette: Vuorela (finn).
MTK Hungária: Vlaszák - Komlósi (Schindler, szünetben), Kuttor, Szamosi, Elek - Madar (Buzsáky, 62.), Erős K., Jezdimirovic (Bükszegi, 74.), Füzi - Illés, Ferenczi.
Nantes: Landreau - Laspalles, Gillet, Fabbri, Armand - Toure (Da Rocha, szünetben), Carriere, Berson, Ziani - Moldovan (Monterrubio 84.), Olembe
Gólszerző: Monterrubio (85.)
Sárga lap: Jezdimirovic (25.), Kuttor (76.) illetve Laspalles (35.)

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!