Natália
-3 °C
7 °C

Bukrán Gábor az angol élvonalba törekszik

2000.12.29. 12:27
Meglehetősen jól indult az év Bukrán Gábor számára. Február végén bemutatkozhatott a magyar labdarúgó válogatottban, az ausztrálok elleni vesztes találkozón a szaksajtó csapatunk legjobbjának ítélte őt. Bár ezután klubja, az angol Walsall kiesett a második ligából, és noha az egyik legkeresettebb játékosa volt az átigazolási időszaknak, eddigi állomáshelyén maradt. Ám mint az Indexnek elmondta: előfordulhat, hogy nem sokáig.
- Nem bosszant, hogy az ifjúsági válogatottban Lisztes Krisztiánnal és Dárdai Pállal együtt alkottátok a középpályát, ők most neves csapatokban játszanak, te pedig voltaképpen egy nevesincs angol együttesben? Ráadásul te 16 évesen még Garaba Imrével együtt játszottál a Charleroiban.

Bukrán Gábor
- Gondolhatod, hogy nem örülök annak, hogy így alakult a sorom. A kezdet tényleg fantasztikus volt. Belgiumba szerződtem a Honvédból, a társak befogadtak, partnerként kezeltek, csakúgy mint Robert Waseige, aki később a belga válogatottat irányította az Eb-n. Ám ami érdekes, hogy amikor érzésem szerint jól ment ott, akkor sem igazán kerestek itthonról. Nem voltam tagja sem az olimpiai, sem a felnőtt válogatottnak, pedig az a csapat Európában is megállta a helyét. Valahogy körön kívül kerültem, a sajtóm sem volt az igazi, és szép lassan elfelejtettek. Ennek pedig döntő lökést adott, amikor a Charleroi kiesett, miközben elkezdtem keresni a helyem nagyvilágban - komoly menedszer nélkül, magyarként pedig ezt nem lehet, még ha kettős állampolgár vagyok is.

Végül Spanyolországban kötöttem ki, ám egy kicsit rászedtek, mert amit ígértek, azt nem fizették ki, így mint a fuldoklónak a mentőmellény, úgy jött a Walsall ajánlata, akik feljutottak a második ligába, ezért erősíteni akartak, így leigazoltak. Jól ment a játék, gólokat lőttem, de kiestünk. Mivel kétéves szerződést írtam alá, borzasztóan felsrófolták az áramat, úgyszólván megfizethetetlen lettem. Így végül itt maradtam. Ahol nem olyan rossz, de volt már jobb. Itt legalább biztos pénzt kapok és állandó játéklehetőséget.

- Bicskei kapitány is felfigyelt rád, aztán kegyvesztett lettél...

- Sajnos igen. Az ausztrál meccs után még kaptam meghívót, Weimper István másodedző is többször felhívott, ám később már nem kerestek. Úgy tűnik, nem férek bele a kapitány elképzeléseibe. Amit meg is értek, hiszen mégiscsak az angol harmadosztályban játszom. Sebők Vili példája lebeg azonban előttem, aki kevesebb, mint egy éve nem kapott rendszeres játéklehetőséget az ugyancsak harmadosztályú Bristolban, ám miután elszerződött, stabil Bundesliga-játékos lett.

- Ha jól tudom, kérőid akadnak szép számmal.

- Elmondhatatlanul nehéz helyzetben vagyok. A Wigan Athletic leigazolna, ők most a harmadosztály listavezetői, pár napja előztek meg minket. Emellett megkeresett egy neves menedzseriroda, amelyik ugyancsak egyengetni szeretné az utamat - Bundesliga-ajánlattal kecsegtetnek -, és ott van az eddigi menedzserem, aki Angliába vitt. Rendre kapom az ajánlatokat, hadd ne nevesítsem őket, ám az életem múlik ezen a döntésen. 25 éves vagyok, ha most nem tudok elszerződni minimum egy jó másodosztályú csapathoz, akkor alighanem már nem leszek megbecsült, neves játékos. Pedig az indulás valóban meseszerű volt.

- A másodosztály a cél?

- Nem feltétlenül, de azt azért ne feledjük el, hogy manapság a magyar futballisták annak is örülhetnek, ha a szürke magyar élvonalból a másodosztályban kellenek. Felesleges hiú reményeket táplálni, erre halad a világ. Persze, szeretnék az élvonalban játszani, de nekem ez most korántsem könnyű. Innen, meglehetősen nehéz nagyot "dobbantani". Én pedig nem áltatom, nem csapom be magam. Lehet, hogy végül megállom a helyem az első osztályban, de erre időre van szükségem. Mint ahogy Lisztesnek, Dárdainak, akikkel együtt kezdtem.