Mária
-7 °C
3 °C

Túra 2001

2001.02.16. 23:34
Kapcsolódó cikkek (3)
Ilyentájt rendszerint valamennyi magyar futballcsapat úgy érzi, a hazai körülmények miatt itthon nem képesek a kitűzött célok elérésére. Eddig általában olyan véleményeket lehetett hallani ezekről a túrákról, hogy minden feladatot elvégeztünk, tettre készen, erőtől duzzadóan várjuk a tavaszt, soha nem volt ilyen jó állapotban a gárda.

Ebben az évben változást hoztak a túrák. Sok baj van. Kezdődött a közkedvelt Poreccsel. Emlékezetes: tavaly, a már akkor a megszűnés szélén álló Diósgyőr is elutazott, jóllehet alig jött össze az indulásra 11 játékos. (Legkevésbé ez érdekelte a vezetőket.) Az időjárásra akkor semmi panasz sem lehetett, ám ebben az évben elképesztő esőzés zúdult Horvátországba, így a pályák talaja már-már a lápra hasonlított.

Az edzőcsere utáni Vasas, az eladósodott Kispest Porecset vette célba. Ők jobb híján egymással is összemérték erejüket, bár sokak szerint inkább pólómeccsre hasonlított a találkozó. Volt ugyan több műfüves pálya is, amin egyszer ugyan játszottak az angyalföldiek, de az a játékosok számára nem derült ki, hogy többször miért nem léphettek rá. A Vasas kálváriája ezzel még nem ért véget. Miután pár napra hazatértek, indultak is tovább - jobb feltételek reményében - Tunéziába. Alighogy megmelegedtek azonban, máris fordultak vissza, mert műfüvön voltak kénytelenek játszani, a pályák állapota miatt. Az persze nem derült kinek a hibájából - felelőtlen szervezés, vagy az utazási iroda pontatlansága - alakultak így az események.

A Sopronnak sem sikerült igazán jól a túra. Ők Törökországba vették az irányt, de ott értesültek arról, hogy az előre kifizetett árban nincs benne a szállodaszámla. Ráadásképpen a gárdát váró menedzser sem érkezett meg a helyszínre, így Reszeliéknek sejtésük sem volt, hogy másnap ki ellen kell mérkőzniük. Ezek után egy edzőmeccs azért maradt el, mert az ellenfél játékosait - körülbelül tizet - egy vírus döntött le a lábáról.

Madar Cipruson járt az MTK-val
A Videoton brazíliai edzőmeccsére ötven néző volt kíváncsi. Arrafelé egy sörmeccsen is többen összeverődnek. A Ciprusra költözők - Debrecen, Zalaegerszeg, MTK, Dunaferr - kedvezőbb feltételek mellett játszottak. Talán Bicskei Bertalan kapitány is ennek örült legjobban, hiszen így ő is megnézheti a szigeten választottjait.

Évek óta visszatérő kérdés, van-e értelme ezeknek a túráknak, vagy csak egyszerű pénzköltés. Többet lehet-e veszíteni vele, mint nyerni?

Egy kakukktojás mindenesetre van a magyar mezőnyben. A Győr. Ők nem utaztak, spórolási célból a hazai telet választották, nem alaptalanul. Hó egyszer volt, emiatt nyilván elenyésző számú meccs maradt el. Meg itthon is lehet már műfüvön játszani, emiatt felesleges Tunéziába elutazni...

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!