Judit
-2 °C
8 °C

Csodálatos Manchester

2001.02.25. 22:06
Az FC Liverpool büntetőrúgásokkal diadalmaskodott a Birmingham ellen az angol labdarúgó Liga Kupa döntőjében, és története során hatodszor nyerte el a díszes serleget. Kiütéses győzelmet aratott a Manchester United az angol bajnokság rangadóján az Arsenal ellen. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, amikor hazai csapat négygólos előnyre tett szert. Kiemelkedően játszott Dwight York, aki három találattal járult hozzá a M.U diadalához.
Liverpooli győzelem a Liga Kupában

Csupán két mérkőzés maradt az angol futballhétvégéből vasárnapra. De micsoda mérkőzések! A Liga kupa döntőjét ezúttal a felújítás előtt álló szentély, a Wembley helyett a walesi Cardiffban játszották, ahol a Premier Liga jelenlegi bronzérmese, az FC Liverpool a második ligás Birmingham ellen lépett pályára. A találkozó esélyese termésteresen a Pool volt, amely az utóbbi időben remek formát mutatott, csütörtökön például az AS Romát búcsúztatta az UEFA kupából.

A vörös mezesek favorithoz méltóan kezdték összecsapást, többet támadtak, és úgy tűnt, könnyedén legyőzik alsóbb osztályú riválisukat. A harmincadik percben a Robbie Fowler meg is szerezte a vezetést a Liverpoolnak, amely után sokan úgy gondolták, már csak a gólkülönbség a kérdéses. A First Divisionban játszó Birminghamiek, mint általában a brit csapatok jelentős része, azonan nem adták fel és a hetvenezer néző legnagyobb döbbenetére, a kilencvenedik percben tizenegyesből kiegyenlítettek. Pure gólja után a hosszabbításra került sor, amelyben nem esett gól, így büntetőrúgásokkal kelett dönteni akupa sorsáról. A nagyobb rutinnal rendelkező Mersey-partiak a tizenegyesekkel végeredményben öt-négyre diadalmaskodtak a szimpatikus Birmingham felett. A Liverpool története során hatodik alkalommal hódította el a Liga Kupát.

Yorke mesteri hármasa

A nap másik csúcsmérkőzését Manchesterben játszották, ahol a bajnokság ,,örökös" éllovasa a hazai United, a képzeletbeli dobogó másodikját a londoni Arsenalt fogadta. Az OLd Trafford szurkolói azt latolgatták a meccs előtt, hogy ez a kilencven perc a bajnoki cím megszerzése szempontjából is döntő fontosságú, hiszen ha M.U nyer, akkor szinte behozhatatlan előnyre tesz szert a tabellán.

Sir Alex Ferguson fiai valósággal lerohanták ellenfelüket. Dwight Yorke köszönhetően már a második percben Seaman kapujában táncolt a labda. A franciák világ- és Európa bajnoka, Thierry Henry még az első negyedórában egyenlített, és ekkor még kevesen hitték, hogy kiütéses győzelmet arat a Manchester a találkozó végén. A trinidadi válogatott, Yorke négy perc alatt (18., 22. perc) szerzett két góljával azonban a félidő felénél már három-egyre vezettek a házigazdák! Yorke ezzel a teljesítményével (huszonkét perc alatt három gól) gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Ami ezután következett, az már igazi örömfoci volt a javából! Félidőben öt-egyre vezettek a hazaiak, miután Keane (25.) és Solksjaer (38.) is megadásra késztette az Arsenal válogatott portását. A második játékrész utolsó pillanataiban még Teddy Sheringham is feliratkozott a góllistára, beállítva a végeredményt (6-1). Sikerével a Manchester előnye a tabellán tizenhat pontra nőtt, és minden reménye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét.

Erdmények

Angol Liga Kupa-döntő:
Liverpool-Birmingham 1-1 (1-0), 11-esekkel: 5-4
Gólszezők: Fowler (30.), illetve Purse (90., 11-esből
Premier League, 28. forduló:
Manchester United-Arsenal 6-1 (5-1)
gólszerző: Yorke (2., 18., 22.), Keane (25.), Solksjaer (38.), Sheringham (90.), illetve Henry (16.)