Natália
-3 °C
8 °C

Függőben a Fradi kétszázmilliója az FVM közeli cégektől

2001.03.06. 13:57
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium (FVM) cégeitől több mint 800 milliót kapott a Ferencváros, vagyis kb. évi 400 milliót - adta hírül kedden a Népszava Ezzel egyidejűleg ugyancsak a napokban derült ki, hogy jelenleg 172 milliós tartozása van az egyesületnek, amiben a futballcsapat is ludas. Ezen kívül a csapatot működtető kft-nek játékosvásárlás címén ötvenhárommilliós hitelt fel kellett vennie. Hogy ne zárják ki az első helyen szereplő gárdát bajnokságból, át kellett ütemezni a tartozásokat.
Szokolai László a klub korábbi válogatott játékosa az Indexnek nyilatkozva nem rejtette véka alá, hogy annak idején őt és Nyilasit kereste meg Torgyán, mondván: szüksége van a Fradira, hogy népszerűbb, ismertebb legyen. Szokolaiék mindenben segítettek, ám nemsokára elfelejtették őket.

Az nem vitás, hogy Torgyán borzasztó örökséget kapott, a Bajnokok Ligájának 500 millió forintja - nyomtalanul - eltűnt. Felélte a klub, és ezért a könyvelő, Emmike lett a bűnös, csak ellene emeltek vádat hanyag kezelésért. A korábbi adósság kezelése a miniszterhez került. A 800 millióból törlesztették az adósságokat, ám a klubnál ennek ellenére újabb 172 milliós adósság halmozódott fel.

Csupán néhány adat: Kristonért, aki az idény legrosszabb futballistája lett az egész mezőnyben, kifizettek 25 millió forintot a Siófoknak, az albán Selimiért 35 milliót (!), aki elvétve talált a kapuba, ha egyáltalán játszhatott. Emellett első látásra vállalhatatlan havi juttatásokat is kötöttek. Ezek a szerződések ugyan még nem a Torgyán-érában keletkeztek, de már akkor sejteni lehetett, hogy Torgyán lesz az elnök, így hát mertek ígérni.

Torgyán hatalomba kerülése után felruházta magát az ügyvezetői jogkörökkel is (a társadalmi elnök a legritkább esetben szól bele a klub ügyeibe). Ettől kezdve - mint a Fradi egyik prominens személyisége visszaemlékszik - rettegés volt a klubnál: ha egy cipőfűzőt szeretett volna vásárolni a klub vezetése, arról is tájékoztatnia kellett a minisztert, vagy - forrásaink szerint - a miniszter távollétében a magát miniszternek szólíttató Szabadi Bélát.

Az edzőkérdésben is Torgyánéknak volt kizárólagos joga dönteni. Marijan Vlak annak idején azt mondta:" minek van a csapat mellett az, aki azt hiszi a labdáról, hogy azért pattog, mert béka van benne." A menesztett edzők - Poklepovics, Nyilasi, Vlak, Simon - végkielégítése információnk szerint több mint hatvanmilliót tett ki.

Mindenesetre a vezetők alkalmazkodtak Torgyánhoz, hiszen jött a 800 millió. Arra azért ügyeltek, hogy szerződéseken keresztül jöjjön a bevétel a klubhoz. Bár hirdetés felületet ekkora értékben ritkán szoktak vásárolni Kht-k, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között nem kis differencia volt: mezreklámként egyszer sem lehetett látni a Concordia Közraktározási Rt.-t, vagy mondjuk az ATEV-et, amelyek a Népszava szerint a pénzt ,,adták".

Kácsor Attila, a Ferencváros gazdasági igazgatója az Indexnek azt mondta: nem az ő dolgunk volt eldönteni, hogy mindez szabályos-e vagy sem. Ha a cégek nálunk akartak hirdetni, mi minden további nélkül teljesítjük a kívánságukat - mondta Kácsor.

Kácsor Attila azt is elismerte, hogy pillanatnyilag 200 millió forint van függőben FVM közeli cégektől. Jóllehet a szerződések megvannak, egyelőre kivárnak, nem utalják a Fradinak a pénzt.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!