Vilhelmina
11 °C
16 °C

UFA-mentőöv a Ferencvárosnak

2001.03.21. 19:23
A FTC labdarúgócsapatát működtető kft. szerződést írt alá a német UFA céggel. A megállapodás alapján a Borussia Dortmundot, a Hamburgot, a Herthát is képviselő német cég a csapat nemzetközi találkozóinak televíziós jogait vásárolta meg 2005-ig. Szeiler József, a kft. ügyvezetője szerint a szerződés megkötése a lehető legjobbkor történt, a befolyó pénzből kifizethetik a játékosok felé fennálló tartozásaikat, valamint az adótartózásaikat is törleszteni tudják. A szerződés részleteiről Szeiler Józsefet, a kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

- Mióta folytak a tárgyalások?

- Először még tavaly október november táján beszélgettünk a német cég képviselőivel, hogy a lejáró szerződést meghosszabbítjuk. A konkrét tárgyalásokra már idén februárban- márciusban került sor.

Nagyon nehéz tárgyalásokon vagyunk túl, egyáltalán nem volt könnyű megállapodnunk. Volt olyan nap, amikor a megbeszélések déltől éjjelig, fél kettőig tartottak. Nem is elsősorban az összegekről vitatkoztunk, hanem magáról a konstrukcióról, hiszen tekintettel kellett lennünk az adójogszabályokra is.

- Mi a szerződés lényege?

Szeiler József
- A Ferencváros labdarúgócsapatának nemzetközi mérkőzéseinek televíziós értékesítésének jogát, 2005- ig megvásárolt az UFA nevű német cég, így ők helyezhetik el reklámtábláikat a stadionban.

- Mennyire sikerült érvényesíteni a klub érdekeit?

- Úgy érzem, jelenlegi helyzetünkben az FTC-nek megfelelő szerződést írtunk alá. Nagyon jókor jött a segítség, főleg, hogy nagyon rövid időn - a szerződés megkötését követő öt napon - belül átutalják az összeget. Lényeg, hogy a csapat és az egyesület működtetését ezzel biztosítani tudjuk!

- Befolyásolta a tárgyalásokat, hogy nemrég távozott a klub elnöke?

- Egyáltalán nem, teljesen üzleti alapon folytak a megbeszélések, az elnök személye nem befolyásolt semmit.

- A hazai bajnoki találkozókat már értékesítették?

- A Hivatásos Labdarúgó Alszövetséggel kötött egyezség alapján három plusz két évre a HLASZ rendelkezik a jogokkal, ezért ennek a szerződésnek nem is volt tárgya a magyar bajnokság.

- Mekkora összeget kapnak, és ez mire lesz elég?

- Konkrét számokról nem kívánok nyilatkozni, de annyit elárulhatok, hogy magyar viszonylatban jelentős összegről van szó. A pénz alapvetően tűzoltómunkára lesz elegendő, ebből fogjuk törleszteni a játékosokkal szemben fennálló tatozásainkat, valamint az adótartozásokat is.

- Ki dönt a pénz felhasználásáról, és az elosztásnál milyen elveket vesznek figyelembe?

- Mivel a szerződést a labdarúgócsapatot működtető kft. kötötte meg, így jelentős részben én döntök. A kft. és az Egyesületi Tanács megállapodása alapján azonban más, nehéz helyzetben lévő szakosztályok is részesednek az összegből. Tulajdonképpen itt a kft. segít a klubnak, hogy az egyesület a többi sportolóját is ki tudja fizetni.

- Lesz folytatása a szerződésnek?

- A német cég képviseli a Borussia Dortmundot, a Hamburgot, a Herthát is, tehát nagyon jó kapcsolatokkal rendelkeznek. Remélem, lesz folytatása az együttműködésnek, de először a Ferencváros privatizációját kell levezényelni. További megállapodások csak az új tulajdonosok bevonásával lehetségesek.