Vilma
-7 °C
4 °C

Megállíthatatlanul tör előre a BKV Előre

2001.03.26. 13:15
A másodosztály hétvégi fordulójában elvesztette veretlenségét a Nyugati-csoport éllovasa, a Celldömölk, míg keleten tovább növelte előnyét a BKV Előre. Döntetlent hoztak a volt NB I-esek találkozói. Nyugaton a Pécs-Siófok, keleten pedig a Békéscsaba-Nyírség és a Csepel-BVSC összecsapáson osztozkodtak meg a csapatok a pontokon.
Elveszte veretlenségét a Celldömölk

Nincs már veretlen csapat az NB I B Nyugati-csoportjában, miután az éllovas Celldömölk 2-0 arányban alulmaradt Pápán. A szomszédvárak rangadójának főszereplője a hazai Csordás Csaba volt, hiszen az ő két találatával diadalmaskodott a kiesés ellen küzdő gárda. A 49. percben Takács Szilárd fejese csattant a kapufán, ám a jól helyezkedő Csordás gyorsan a hálóba juttatta a lepattanó labdát. Három perccel a lefújás előtt pedig egy tetszetős egyéni akció után állította be a végeredményt a pápaiak középpályása. A csaknem négyezer-ötszáz néző előtt rendezett rangadón megérdemelten győzött a hazai együttes, sőt a helyzetek alapján a különbség akár jóval nagyobb is lehetett volna.

Pontosztozkodás a volt NB I-esek rangadóján

Egy évvel ezelőtt még mindkét csapat, a Pécs és a Siófok is a legmagasabb osztályban küzdött, ám a hétvégén mégis a második vonalban mérkőztek meg egymással. A kilencven perc a vártnál gyengébb iramot hozott, sőt az első játékrészben alig adódott valamire való helyzet. Bő egy óra elteltével tört meg a jég, amikor Horváth Gyula juttatta vezetéshez a hazaiakat, ám Havrán József tíz perccel a végső sípszó előtt egalizált.

Sorozatban második vereségét szenvedte el, s csúszott le a hatodik helyre a tavaszi idénynek nagy reményekkel nekivágó Hévíz. A fürdővárosiak ezúttal Rákospalotán léptek pályára, s bár vezettek 1-0-ra, mégis vesztesen hagyták el a játékteret. Az első negyvenöt perc élvezetes küzdelmet hozott, csak a gólok maradtak el. A vezetés megszerzésére legnagyobb esélye a REAC-nak volt, hiszen a 39. percben büntetőhöz jutottak, ám Balogh István tizenegyesét Kuczkó Gábor hárította. Az 58. percben a vendégcsapat jutott büntetőhöz, s Koplárovics Béla már nem hibázott. Nem sokáig örülhettek azonban a zöld-fehérek, hiszen a 62. percben Balogh, majd hat perccel később Reichenbach is felavatta Kuczkót, megfordítva ezzel az eredményt.

A csoport élén továbbra is a Celldömölk áll 17 ponttal, megelőzve az egyaránt 16-16 pontot szerzett Haladást és Siófokot, ám a szombathelyieknek még javíthatnak helyezésükön, hiszen egy találkozóval kevesebbet játszottak.

Nyugati-csoport
Pécsi MFC-Siófok FC 1-1 (0-0)
Rákóczi FC-Százhalombatta 1-1 (0-1)
Rákospalota-Hévíz FC 2-1 (0-0)
Pápai ELC-Celldömölk 2-0 (0-0)
Dorogi FC-Nagykanizsa 2-2 (0-1)
A Haladás-Marcali találkozót május 2-ára halasztották.

Megállíthatatlanul tör előre a BKV Előre

Újabb győzelmével már ötpontos előnyre tett szert üldözőivel szemben a BKV Előre a másodosztály Keleti-csoportjában. A közlekedésiek ezúttal Fót legjobbjain kerekedtek felül. Az első félidőben nem esett gól egyik oldalon sem, az első találatig a 61. percig kellett várni, amikor Megyesi László rezegtette meg a hálót. Néhány percre rá azonban a volt váci játékos, Füle Antal kiegyenlített. Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, a 75. percben Szilveszter Ferenc révén újra a BKV-nál volt az előny. A hazai sikert a ráadás perceiben Bene Ferenc biztosította be, miután a léc alá fejelt, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Tíz emberrel egyenlített a Békéscsaba

Továbbra is hullámvölgyben van a feljutást célul kitűző Nyíregyháza. Garamvölgyi Lajos tanítványai november 18-án hagyták el utoljára győztesen a pályát, azóta két vereség és egy döntetlen szerepel nevük mellett. Ezúttal a Békéscsabán vendégszerepeltek, s hatalmas elánnal kezdtek, melynek eredményeként, Szatke Zoltán góljával már a második percben vezetéshez jutottak. A szünet előtt a csabai Futaki Krisztián megkapta második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyt azonban nem sikerült kihasználniuk a nyírségieknek, sőt Keresztúri András a 70. percben egy kapusról kipattanó labdát a hálóba jutatott, megszerezve ezzel csapatának az egyik pontot.

A Keleti-csoportot a BKV Előre vezeti 18 ponttal, második a 13 pontos Csepel, míg harmadik a 12 pontot gyűjtött BVSC Zugló. A tabella azonban nem mutat pontos képet, hiszen a közlekedésiek hét, a csepeliek nyolc, a zuglóiak pedig csak hat mérkőzésen léptek pályára eddig.

Keleti-csoport
Csepel AT-BVSC Zugló 0-0
Békéscsaba-Nyírség SFC 1-1 (0-1)
BKV Előre-Fóti SE 3-1 (0-0)
Csongrád-Szolnok 0-3 (0-1)
Monor Ilzer-Bőcs 3-1 (1-0)
A Kecskemét szabadnapos volt.