Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Változatos rangadó újpesti győzelemmel

2001.04.21. 18:55
Változatos mérkőzésen aratott megérdemelt győzelmet a végig jobban játszó Újpest az enerváltan futballozó Dunaferr ellen. Így a dunaújvárosiak egy héten belül a második rangadót veszítették el.
Herczeg révén már a 45. másodpercben gólhelyzetbe került az aktívabban kezdő Újpest. Ezután szürke mezőnyjáték folyt a pályán, a vendégek biztos védekezésre rendezkedtek be, és várták a kontrák lehetőségét. Az első félórában mindkét gárda kihagyott még egy-egy nagy helyzetet, majd a 30. percben vezetést szerzett a lila-fehér gárda. Herczeg indult el az ellenfél térfelének közepén, Orescsuk "elvitte" előle az embereket, majd amikor a tizenhatoson belülre ért, kilőtte a jobb alsó sarkot.

A góltól felébredt az Egervári-legénység, és hat perc múlva egyenlített. Penksa beívelése után, Kiss György ugrott a legmagasabbra és fejelt a hálóba. Nem sokkal később Urbán a meccs legnagyobb helyzetét hagyta ki. Már csak Rabóczkyval állt szemben, amikor tizenegy méterről a kapufát találta el.

A második félidőt ugyanúgy kezdte az Újpest, mint az elsőt. Most Tokody hagyott ki hatalmas helyzetet alig egy perc elteltével. Az 50. percben már nem hibázott a fiatal támadó. A szépséghiba mindössze annyi volt, hogy a saját kapujába helyezett gyönyörűen. Valószínűleg szögletre akarta kirúgni a labdát egy kapu előtti kavarodás során, amely lecsúszott a lábáról, és Bíró mellett védhetetlenül vágódott a hálóba.

Ezután egy igazán jó mérkőzés kerekedett. A vendégek megnyugodtak és mertek játszani, a hazaiak pedig mindent egy lapra téve támadtak. Ám Kisteleki István csapatának semmi nem akart összejönni. Medgyesi négy méterről képes volt az üres kapu mellé lőni. Válaszként Sindjic lőtt kapufát. Csak idő kérdése volt, hogy meddig tudják megóvni kapujukat a góltól a vendégek.

Ez egészen a 79. percig sikerült is nekik, ekkor azonban Tamási, majd négy perc elteltével Urbán is gólt szerzett. Ezután egy páros kiállítás borzolta még a kedélyeket, majd véget ért a találkozó, amely magyar pályán ritkán látható iramú második félidőt hozott. Ezzel a vereséggel a Dunaferr egy hét alatt két riválisától is vereséget szenvedett a dobogóért folyó harcban.

Jegyzőköjnyv
Újpest FC -Dunaferr SE 3-2 (1-1)
Újpest: Bíró Sz. - Medgyesi, Urbán, Tamási, Pető - Tokody (Terjék, 53.), Kunzo, Dvéri, Szélesi (Pest, 66.) - Herczeg, Orescsuk (Galaschek, 87.).
Dunaferr: Rabóczki - Nikolov, Éger, Salamon, Kiss Gy. (Kóczián, 70.) - Zavadszky, Jäkl, Bagoly (Mészáros, 85.), Lengyel, Penksa (Sindjic, 46.) - Nicsenko.
Gólszerző: Herczeg (30.), Kiss Gy. (36.), Tokody (50.), Tamási (79.), Urban (85p)
Sárga lap: Jäkl (24.), Herczeg (55.), Nicsenko (65.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.