Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A Videoton lesz a Debrecen ellenfele a Magyar Kupa döntőjében

2001.05.08. 20:03
Erősen felázott pályán gyenge színvonalú mérkőzés után a Videoton jutott a Magyar Kupa döntőjébe. A fehérváriak gyenge színvonalú összecsapáson egy góllal bizonyultak jobbnak a BKV Előre gárdájánál. A Videotonra a döntőben a Lombardot még a múlt héten búcsúztató Debrecen vár.
A Debrecen nyugodtan várhatta, hogy a szerdai összecsapáson ki győz és lesz az ellenfele a Magyar Kupa döntőjében. A hajdúsági város labdarúgói még a múlt héten, Turján és Kerekes góljával verték a Lombard gárdáját és jutottak a kupadöntőbe. Ez végül a hazaiaknak sikerült az NB II-es BKV Előre ellenében.

Cseppet sem kezdett megilletődötten a fővárosi gárda és rögtön az elején két szögletet is rúghattak. Sőt, az első igazán komoly helyzet is előttük adódott, de Szilveszter labdájával hiába futott be Kincses a büntetőterületen belülre, ott a vízben (!) elakadt a labda. Napközben a pályára igen nagy mennyiségű csapadék zúdult és ez meg is látszott a játéktéren. Több helyütt is megakadt a labda a vízben, így néha nevetséges jelenetek alakultak ki.

Az már nem volt annyira nevetséges, hogy az első félidő értékelhetetlen, helyzetek nélküli játékot hozott. Ezért nem volt meglepő, hogy Várhidi Péter a hazaiak mestere már az első játékrészben cserére határozta el magát. Mint később kiderült, a mérkőzést döntően befolyásoló cserére.

A második félidőben valamivel többet futottak a játékosok és ez meg is látszott a színvonalon. Több helyzetet dolgozott ki mindkét gárda és ezek közül a hazaiak egyet értékesítettek is. Szűk negyedóra telt el ebből a játékrészből, amikor egy bal oldali beadás után Julinho ügyetlenkedett a tócsában megálló labdával, ami végül Rob elé került, ő pedig estében a vendégek kapujába továbbította.

Ezután, mindent egy lapra téve támadott az Előre, és a Vidi csak Milinte bravúrjainak köszönhette, hogy megőrizte előnyét. A hazaiak kontrákkal hozták zavarba a kinyíló vendég védelmet és ekkor már egy élvezetes mérkőzés alakult ki. Ám az egy osztállyal lejjebb szereplő BKV nem tudott egyenlíteni. Így a Magyar Kupa döntőjét, a bajnokság 10. és 11. helyezettje játszhatja.

Videoton - BKV Előre 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 1000 néző, V.: Hanacsek

Videoton: Milinte - Kiskapusi, Balassa, Szalai Cs. (Gáspár, 46.) - Fodor, Csató, Tóth B. (Hompoth, 83.), Usvat - Julinho - Földes (Rob, 38

BKV Előre: Lippai - Vincze, Varga, Farkas A., Farkas V. - Holló (Herczku, 61.), Tímár, Szilveszter (Kovacsics, 61.), Horváth Cs. - Filipovic (Megyesi, 79.), Kincses..),

Gól: Rob (57.)
Sárga lap: Tímár (13.), Holló (15.), Julinho (17.), Usvat (62.), Kiskapusi (75.)

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!