Előd
7 °C
16 °C

Elmaradt a bajnokavatás az olasz bajnokságban

2001.06.11. 13:57
Nagy volt a tétje a Roma számára a nápolyi kirándulásnak, hiszen ha begyűjtik a San Siro stadionban a három pontot a kiesés ellen foggal-körömmel küzdő hazaiak ellen, akkor bajnoknak tekinthetők. A siker azonban elmaradt, és mivel a Juventus 3-0-ra nyert idegenben, már csak két pont a bordó-sárgák előnye. Még a harmadik helyezett Laziónak is van matematikai esélye a címvédésre.
A Roma egy balszerencsés góllal vesztett pontokat a kiesés ellen küzdő Napoli ellen. A hazaiak szereztek ugyan vezetést, de az első félidő lefújása előtt Batistuta egyenlített. A második játékrészben a nagyszerűen játszó Totti már a fővárosiakat juttatta előnyhöz, ekkor bajnoknak érezhették magukat a farkasok, de a nyolc perccel a vége előtt Pecchia szabadrúgásból a hálóba lőtt.

Eredmények:
Napoli-Roma 2-2
Vicenza-Juventus 0-3
Lazio-Fiorentina 3-0
Atalanta-Udinese 0-1
Bari-Internazionale 1-2
Bologna-Lecce 2-2
Milan-Brescia 1-1
Parma-Verona 1-2
Perugia-Reggina 1-1
A sorfalban álló játékosok lábai között, illetve alatt suhant el a labda, amit Antonioli még beljebb segített. Így a Roma hazai pályán szerezheti meg a bajnoki címet tizennyolc év után, ám nem biztos, hogy könnyű dolga lesz a negyedik helyezett Parma ellen. A sárga-kékek ugyan a Verona ellen hazai pályán veszítettek, mert már abszolút tét nélküli számukra valamennyi hátralévő találkozó. Ám a bajnokaspiráns ellen aligha veszik félvállról a találkozót.

Az üldözők közül a Lazio magabiztosan verte hazai pályán a Fiorentinát. A meccs pikantériája csupán az lehetett, hogy Roberto Mancini először tért vissza edzőként és ellenfélként az olimpiai stadionba. A Juventus ellentmondást nem tűrő fölénnyel - Del Piero egy, Trezeguet két találatával - verte 3-0-ra a kiesés ellen harcoló Vicenzát, így a zebrák két pontra megközelítették a Romát.

A bajnokság állása:
1. AS Roma 72 pont
2. Juventus 70
3. Lazio 69
4. Parma 56
5. Milan 49,
6. Internazionale 48
Érdekesség, hogy az olasz bajnokságban pontegyenlőség esetén a két vetélytárs összecsap egymással. Amennyiben csak egy ikszre futja a Capello-tanítványok erejéből, míg a Juventus nyer, akkor sor kerülhetne erre a nem akármilyen érdeklődéssel várt ütközetre. A papírforma azonban a Roma elsőségét ígéri.