Vilma
-8 °C
3 °C

Magyarország 24. az UEFA-ranglistán

2001.06.12. 16:49
Az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) illetékesei az elmúlt öt év nemzetközi kupa-eredményei alapján elkészítették mind az országok, mind a klubcsapatok ranglistáját. Magyarország egy helyet visszacsúszva, huszonnegyedik a sorban. Ez azt jelenti, hogy a következő szezonban is három magyar csapat vehet részt a kontinens kupaküzdelmeiben.
Az UEFA döntése értelmében a Bajnokok Ligájába pályázó magyar bajnok a második selejtezőkörben lép először pályára. A NB I első helyezettje a selejtezők második körében kapcsolódik be a BL-sorozatba, és összesen két fordulót kell sikerrel teljesítenie, hogy bekerüljön Európa elitjébe. A bajnokság ezüstérmese és a Magyar Kupa győztese az UEFA Kupa selejtezőjében játszik először.

A spanyolok ülnek Európa futball-trónján

Az országok ranglistáját Spanyolország vezeti- nem véletlenül. A hispánok az idén mind a két kupa döntőjében érdeletek voltak (BL: Valencia, UEFA kupa: Alaves), és bár győzniük egyik esetben sem sikerült, teljesítményük így is szenzációs. Ráadásként tavalyi BL-győztes Real Madrid az idén is helyt állt: az elődöntőig menetelt a legrangosabb kupában a Királyi Gárda. Második helyen Olaszország áll, megelőzve a Liverpool és a Leeds sikereinek hatására előrelépő Angliát. A németek a Bayern München remeklése dacára lecsúsztak a dobogóról, és már csak negyedikek. A BL-ben az első három helyezett négy-négy klubot indíthat, Németországot, Franciaországot és Hollandiát három-három együttes képviselheti.

Az UEFA-rangsor az elmúlt öt év eredményei alapján:

1. Spanyolország 65.210 pont
2. Olaszország 56.239
3. Anglia 51.288
4. Németország 48.632
5. Franciaország 42.352
6. Hollandia 30.249
.. 24. Magyarország 15.082

A Real Madrid Európa legjobb klubcsapata

A klubok ranglistájának élén az utóbbi három év BL-győztesei trónolnak. Vezet a két évvel korábbi nyertes, spanyol Real Madrid, megelőzve az 1999-es bajnokot, az angol Manchester Unitedet. Idei Bajnokok Ligája diadalával felzárkózott a harmadik helyre a Bayern München.

A magyar csapatok továbbra sem tényezők a kontinens futball-térképén, hiszen egyikük sem tudott bekerülni a legjobb százba. Százhuszadik helyével a "legelőkelőbb" pozíciót az MTK-Hungária foglalja el, míg az FTC 148., a Debrecen 216., a Vasas 230., az Újpest 231., a Dunaferr 237., a BVSC 238., a Kispest-Honvéd a 239. helyen áll. Csupán tájékoztatásul: az UEFA összesen 270 egyesületet tart nyilván ranglistáján.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!