Árpád
-2 °C
9 °C

Kuerten a példaképe az új brazil kapitánynak

2001.06.13. 20:55
A brazil labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari elsősorban mentálisan szeretné megújítani csapatát. A frissen kinevezett szakvezető példaképe Gustavo Kuerten, az ismert teniszező, akinek elsősorban a sportága iránti szeretetét és karizmatikus egyéniségét emelte ki. A tréner nincs könnyű helyzetben, hiszen már július elsején sorsdöntő vb-selejtezőt játszanak Montevideóban Uruguay ellen.
Luiz Felipe Scolari
A csapat teljes megújulását ígéri Luiz Felipe Scolari, a brazil labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya. Mint ismert, elődje Emerson Leao a Konföderációs Kupa kudarca után lemondott tisztéről. A brazilok Japánban hihetetlenül gyatra produkciót mutattak be, kikaptak az elődöntőben a franciáktól, majd a bronzmeccsen a jóval kisebb játékerőt képviselő ausztráloktól is, és mindössze a negyedik helyen végeztek. Az egykori válogatott kapus "tudta a kötelességét", és még tokiói reptéren bejelentette búcsúját.

Az új szakvezető kilenc hónapon belül a harmadik tréner a hajdan szebb napokat látott válogatott élén. Wanderley Luxemburgo még a sydneyi olimpia után vált meg kapitányi tisztétől, helyére akkor került Emerson Leao. Munkásságát nem kísérte szerencse, a világbajnoki-selejtezőkben kapott pofonok után egyre többen támadták. A pohár a már említett ausztrál null-eggyel telt be, és Leao lemondásával csak a közakaratot teljesítette be. A szövetség elnöke, Ricardo Teixeira egyből lépett, és lemondás után egyből megkereste Scolarit, aki rövid töprengés után igent mondott a felkérésre.

Az Európában még kevésbé ismert ötvenkét éves edző kinevezéséig a Cruzeiro gárdáját trenírozta. Előtte azonban már nyert Libertadores Kupát 19995-ben a Gremioval és két éve a Palmeiras-szal. A Big Philnek becézett szakvezető hosszú edzői pályafutása alatt több hazai egyesület mellett dolgozott Kuvaitban és Japánban is. Pályafutása csúcsaként 1999-ben Dél-Amerika legjobb edzőjévé választották.

Az új kapitány nincs könnyű helyzetben, hiszen július elsején már világbajnoki-selejtező mérkőzést játszanak Uruguay ellen Montevideoban. A pontokra pedig égetőn szüksége van az aranysárga mezeseknek, hiszen selejtező csoportjukban mindössze a negyedik- még éppen vb-t érő- helyen állnak. Az edző feladata nem is lehet más, mint biztosítsa a válogatott részvételét a 2002-es koreai-japán közös rendezésű labdarúgó- világbajnokságon.

Scolari elsősorban mentálisan szeretné megújítania gárdát, fő célja, hogy visszaszerezze a címeres mez becsületét. Példának állította tanítványai elé Gustavo Kuertent, a világranglistát vezető teniszezőt. A szakvezető kiemelte a Brazíliában népszerű Guga sportág iráni szeretetét és karizmatikus egyéniségét. "Remélem, hogy játékosaimnak a közeljövőben hasonló tulajdonságai lesznek"- fejezte be nyilatkozatát a megválasztott kapitány.