Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Tíz emberrel is nyert a Sopron

2001.06.20. 20:10
Eseményekben és gólokban egyaránt gazdag mérkőzésen a Sopron három kettőre legyőzte a Videotont. A hazaiak annak ellenére győztek, hogy a találkozó nagy részében Somogyi kiállítása miatt emberhátrányban játszottak. A székesfehérváriak a második félidőben még egyenlíthettek volna, de Kovács elhibázta a tizenegyest.
Sopronban két olyan gárda találkozott, amely elméletileg még elbúcsúzhat az élvonaltól. Így mindkét gárda számára leginkább csak a győzelem jelenthetett volna megnyugvást. A hazaiak nélkülözték a sérült csatárt, Sirát, helyére a sajátnevelésű Bausz került. A vendégeknél több volt a hiányzó, Várhidi Péternek le kellett mondania Lévai, Német és Gáspár szerepeltetéséről is.

Már a negyedik percben emberelőnybe kerültek a vendégek, miután Somogyit egy szándékos szabálytalanság után kiállította a játékvezető. A fehérváriak gyorsan kihasználták az előnyt, már a kilencedik percben megszerezték a vezetést Földes révén. Nem sokat késett a válasz, három perc múlva a cseresorból előrelépett Bausz hálálta meg edzője bizalmát, a tizenhatosról talált be Milinte kapujába (1-1). A félidő felénél átvette a vezetést a Matáv. Salageannnal szemben elkövetett szabálytalanság után a játékvezető tizenegyet ítélt, amit Tóth Miklós értékesített (2-1).

A 43. percben Zombori lőtt hatalmas gólt húsz méterről, kiegyenlítve ezzel a hazaiak előnyét. Már a szünetet várták a csapatok, amikor Tóth I. szánta el magát lövésre, a vetődő Milintérél kipattant a labda, és a jókor érkező Bausz közelről a hálóba gurított (3-2).

A 71. percben kiegyenlíthetett volna a Videoton. Vincze buktatta a tizenhatoson belül Korsóst, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Kovács végezte el, de Horváth kivédte a lövést. A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így hazaiak- és mint utólag kiderült- a vendégek is biztosították bennmaradásukat.

Matáv Compaq-Sopron - Videoton FCF 3-2 (3-2)
Sopron, 3000 néző, V: Megyebíró
Sopron: Horváth T. - Vincze, Szabados, Salagean - Perger, Tóth M., Somogyi, Horváth R., Tóth I. (Varga K. 60.) - Bausz (Orabinec 77.), Nagy T. (Preisinger 81.)
Videoton: Milinte - Kiskapusi (Szalai Cs. 34.), Balassa, Vilotic - Szalai T. (Fodor 30.), Csató, Kovács A. (Sipeki 74.), Zombori, Usvat - Földes, Korsós
gólszerzők: Bausz (12.), Tóth M. (24.), Bausz (47.), illetve Földes (9.), Zombori (42.)
kiállítva: Somogyi (4.)
sárga lap: Vincze (72.), illetve Szalai T. (23.), Kiskapusi (24.), Usvat (34.), Korsós (57.), Sipeki (76.)

Hajóutak

Csodás hajóutak, Olaszország, a Karibi álom, és a Norvég fjordok világa várja!

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!