Vilma
-7 °C
4 °C

Torgyán és Szívós vázája

2001.07.11. 14:04
Jómagam eddig csodálkoztam azon, hogy Torgyán József viszonylagos csendben maradt a Fradi bajnoki címét illetően. Nyilván kisebb baja is nagyobb volt ennél, hiszen ha - kis túlzással - egy frakcióülést kívánt volna összehívni, akkor a meghívók egy részét a Gyorskocsi utcai előzetesbe kellett volna postáznia. Sokat azonban nem kellett várni, hogy megszólaljon.

"Ha Szabadi történetesen szabadlábon van, akkor őt is kitüntetik. Ám ez az egész fradizmus alighanem Korompainak került a legtöbbe."
Az ex-társadalmi elnök, -miniszter a Ferencváros vezetőit és vezérszurkolóit látta ugyanis vendégül szerda délelőtt, és gratulált nekik. Ám azon talán még ő is meglepődött, hogy kitüntette őt Furulyás János. Torgyán egy díszoklevelet kapott tőle, no meg egy kristályvázát.

Alighanem ezeket is odateszi a vitrinjébe, azon serlegek mellé, amikkel magát tüntette ki a Fradi centenáriumi ünnepségén, ami olyan jól sikerült, hogy kétszer is megrendezték, így kétszer is kitüntethette hű fegyverhordozóját, Szabadi Bélát. Azt a Szabadit, aki mindaddig - saját bevallása szerint - alig járt futballmeccsen, a sporthoz sem volt sok köze, ám az vitathatatlan, hogy sokat tett a Fradiért. Amúgy mostanság lesz ideje meccset nézni, igaz a helyszínen aligha. Amúgy, mellékesen, röhejes és a klubhoz méltatlan volt, mármint a "centenáriumi ünnepség".

A szerdai hír szerint "Furulyás méltatta Torgyán klub élén végzett tevékenységét, és kifejtette, hogy a sikerben neki is jelentős része van." Sok mindent meg lehet kérdőjelezni, azt azonban aligha, hogy ők ketten valóban "sikert sikerre" halmoztak. Ezért kötöttek szerződést a Concordiával, az Agrárinnovációs Kht.-vel, valamint a fehérjefeldogozóval - a hírek szerint összesen majd' százmilliós reklámszerződéseket.

Az persze más kérdés, hogy ez a pénz hová vándorolt, hiszen Furulyás János februári megválasztása után búsan mondogatta: több mint ötvenmilliós a hiány az egyesület egészét tekintve. Az is más kérdés, hogy ki adna akárcsak egy milliót is, ha nem jelenne meg a hirdetése a stadionban. A minisztériumhoz közel álló cégek táblái viszont, ha ki is voltak téve, gyaníthatóan olyan helyre függesztették ki, hogy nem sokan fedezték fel a létezését.

"Mondjuk azt, hogy a sok rossz között ebben a mezőnyben a zöldek voltak a legjobbak? Nem mondjuk. Torgyánon és Szabadin is múlott."
Mindazonáltal a Fradi tényleg bajnok lett, most mondjuk azt, hogy a sok rossz között ebben a mezőnyben a zöldek voltak a legjobbak? Nem mondjuk. Torgyánon és Szabadin is múlott. Bár üröm az örömben, hogy a bajnoki cím elnyerése Szabadi és Korompai Nikolett letartóztatásával, no meg az agrárcégek botrányaival párhuzamosan zajlott. Még az is lehet, hogy ha Szabadi történetesen szabadlábon van, akkor őt is kitüntetik. Ám ez az egész fradizmus alighanem Korompainak került a legtöbbe.

Kevés személyiség osztotta meg a közvéleményt annyira, mint a Torgyánt megelőző elnöké, Szívós Istváné. Az egykori olimpiai bajnok kedden egy televíziós műsorban elmondta, hogy egyre többen kérnek tőle bocsánatot, amiért korábban bemocskolták a nevét, amiért méltatlan körülmények között kellett búcsúznia a Ferencváros éléről. Mindenesetre Szívós esetében megdőltek a vádak, a vizsgálat bebizonyította, hogy nem ő a felelős a félmilliárd forint eltűnéséért, azt felélte a klub.(Mindenesetre komikus, hogy a pazarló gazdálkodásért a főkönyvelő, Emmike a gyanúsított.)

A sors pikantériája, hogy Szívós is kapott egy vázát, búcsúajándékként, az őt kirúgó Torgyánéktól. Azóta a Fradi-pálya környékére sem tette a lábát, igaz, nem is hívják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.