Miklós
-7 °C
2 °C

Vereséggel mutatkozott be Varga Zoltán

2001.07.14. 22:54
A Debrecennek nem sikerült kivívnia a bennmaradást az előző szezonban, ám mégsem intettek búcsút az élvonalnak, a BKV Előre visszalépése miatt újra a legjobbak között szerepelhetnek. Értelemszerűen erősített is a Loki, hiszen még egyszer aligha szeretne ilyen méltatlan sorsra jutni. A Győr ugyan némileg meggyengült, de a kispadján az a Varga Zoltán ült, aki a Fradit is vezette már. Varga sem tudott azonban csodát tenni az igen enerváltan mozgó csapattal, bemutatkozása - mindössze négyezer néző volt rá kíváncsi - nem járt sikerrel, kikapott csapata.
Varga Zoltán újra zöld-fehér klubnál kapott munkát, de nem a Ferencvárosnál, pedig igen közel volt ehhez, hiszen tavaly télen az akkor még klubelnök Torgyán József maga hívta fel telefonon, hogy vállalja el a csapat irányítását. Aztán a tervek zátonyra futottak. Varga azóta pihent, ám a Quaestor érkezésével - többségi tulajdonos lett a részvénytársaság a csapatnál - ő is jött.

Ideje nem volt sok, hogy összerakja a csapatot, de Vargáról úgy tartják, hogy rövid idő alatt is képes a játékosait fanatizálni. Ezen a meccsen ez a megállapítás nem állta meg a helyét, hiszen mindössze elvétve volt képes veszélyeztetni a hazai együttes. Előbb Vayer lövése, majd Vasas fejese azért jelezte, hogy a három pontot szeretné otthon tartani az ETO.

Négy perccel a félidő vége előtt Vasas ismételten veszélyeztetett, gyönyörű esernyőcsellel vétette magát észre, de a következő támadásból a Vasastól megszerzett Tiber a 41. percben már nem kegyelmezett. (Összességében ez az egyetlen kontra volt a Debrecen épkézláb támadása.) A Loki számára ezek után nem maradt más, mint hogy megőrizze ezt az előnyt. Ezt végre is hajtotta, mégha nem is ment könnyen.

Az utolsó tíz percben igen szorongatott a Győr, előbb Farkas Balázs emelését hárította nagy bravúrral Balogh, de ezzel még nem könnyebbülhetett meg a Debrecen, hiszen Nicsenko, aki folyton esett-kelt a mérkőzésen a büntetőterületen belül, egy fejessel egyenlítethetett volna, de célt tévesztett. Így a hazaiak számára maradt a tanulságok levonása, és annak kiderítése, hogy mi okozta a görcsöt, no meg az elképesztő enerváltságot.

Jegyzőkönyv:
Győr-Debrecen 0-1 (0-1)
Győr, 4000 néző, V: Megyebíró
Győr: Molnár - Lakos, Stark (Károlyi a szünetben), Böjte - Bognár, Mracskó, Szanyó (Regedei 63.), Farkas, Vasas (Bajusz 79.) - Nicsenko, Vayer
Debrecen: Balogh - Kovács N. (Szabó II Zs. 65.), Kuttor, Alekszic (Turján 76.), Hanák - Böőr, Vadicska, Ulveczki, Szatmári - Tiber, Bajzát (Berecz 83.)
Gólszerző: Tiber (40.)
Sárga lap: Vadicska (51.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!