Judit
-2 °C
8 °C

A Vasas még mindig pont nélküli

2001.08.04. 18:50
A két együttes az elmúlt bajnokságban az élmezőnyhöz tartozott, mára azonban igen messze kerültek az élen állóktól. Mindkét gárda számára létfontosságú volt a három pont, és ezt most az UTE szerezte meg. Győzelmük teljesen megérdemelt, az angyalföldiek egy teljesen szétesett csapat benyomását keltették. A Vasas négy mérkőzés alatt nem tudott pontot szerezni.
Az elmúlt bajnokság harmadik, illetve ötödik helyezettje csapott össze, a mára szinte kiesési rangadóvá minősült találkozón. A hazaiak léptek fel támadólag, ám az angyalföldi védelem stabilan állt a lábán. A 20. percig tudták megóvni kapujukat a góltól. Ekkor egy szögletet követően Kunzo fejelt tíz méterről az elámuló Kövesfalvi mellett a kapu bal oldalába.

Két perc sem telt el, amikor egy parádés átadás után Dvéri ugratta ki középen Tokodyt, aki laposan helyezett a jobb alsó sarokba. A Vasas csak a második bekapott gól után kezdett el játszani, és bő félóra elteltével sikerült szépítenie. Gyors jobboldali akció után Szili lövése saját csapattársáról - Gyánóról - visszapattant és az angyalföldiek irányítója egy gyönyörű ollózó mozdulattal emelt a kapuba. Az újpesti védelem csak statisztált a gólhoz. A félidő hátralévő részében egyik csapat sem tudott komolyabb gólhelyzetet kialakítani ellenfele kapuja előtt.

A második játékrészre mindkét gárda cserékkel próbált frissíteni, és ez úgy tűnt, A Vasasnak sikerült jobban. Az angyalföldiek birtokolták többet a labdát, és már a saját térfelén letámadták a hazaiakat. Az 52. percben mégis Herczeg előtt adódott hatalmas gólszerzési lehetőség, de lapos lövésébe Kövesfalvy még piszkált, így a labda milliméterekkel elkerülte a kaput.

Tíz perccel később Herczeg jóvátette hibáját és nagyszerű labdát adott Dvérinek - a Vasas tizenhatosán belül - akinek rutinmunka volt a kapuba helyezni. Négy perc elteltével fordított szereposztásban játszódott a történet, ezúttal Dvéri ugratta ki Herczeget, aki lefutotta Hegedűst, majd Kövesfalvi feje mellett a hálóba lőtt.

A 78. percben szépített a Vasas. Polonkai tolta a labdát Zrilichez, aki 17 méterről, a balösszekötő helyéről, jobbal gyönyörűen csavart a kint álló Posza felett a bal felső sarokba. Ez azonban csak szépségtapasz volt a gyér számú Vasas híveknek.

Az Újpest megérdemelten nyerte a találkozót, így Kisteleki edző is boldogabban nyilatkozhatott a meccs után, mint tette azt egy hete a Fraditól elszenvedett vereségkor. A Vasas edzője Kovacic pedig jó eséllyel pályázhat a Kit küldenek el idén először a magyar kispadokról versenyben.

A Vasas négy forduló után nulla ponttal áll a táblázat végén. Illovszky Rudolf készülődhet. . .

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.