Natália
-3 °C
7 °C

Most már tényleg kirúgták Kovacicot

2001.08.13. 18:46
A hétfői elnökségi ülés után mindenki tisztán lát majd - ígérték a Vasas vezetői a múlt hét elején. Erre az ülésre azért volt mindenképpen szükség, mert a múlt hétfőn délelőtt Penz András ügyvezető kirúgta a vezetőedzőt, Szlavko Kovacicot, délután viszont semmisnek tekintette a határozatát a klubvezetés. Közben a csapat elszenvedte a korántsem acélos Soprontól újabb, immár ötödik vereségét, és pont nélkül áll a bajnoki tabella utolsó helyén.
Visszafojtott várakozás kísérte a délben kezdődő ülést, hiszen előzőleg több variáció is napvilágot látott a tekintetben, hogy kinek kell távozni az összhang érdekében a Fáy utcából. A hét közben csapatát bundaváddal illető, nemrégiben ügyvezetővé kinevezett Penz András azt sem tartotta kizártnak, hogy neki is távoznia kell. Ám ugyanakkor az sem volt előre elvetett javaslat, hogy a Vasasért saját forintjai egy részét feláldozó Frank Tamás áll odébb.

Frank biztosan távozik

Fél hat körül aztán felszállt a fehér füst, megszületett a döntés. És noha félve merjük leírni a múlt heti események miatt, mégis kihirdethetjük: Szlavko Kovaciccal - közös megegyezéssel - szerződést bontott a tavalyi bajnokság harmadik helyezettje. Ezzel együtt már az sem titok, hogy Frank Tamás, az MLSZ alelnöke sem vállal többé szerepet a Vasasnál. (Ő egyébként a Forma 1-es kötelezettségei miatt a legkorábban távozott a helyszínről.)

Kovacic utódáról azonban eddig még nem döntöttek, mert két jelölt is van a szakmai munka irányítói posztjára. Az egyik a két évvel ezelőtti tréner, Komjáti András, a másik az utánpótlás csapatnál tevékenykedő, Varga István. A dolog pikantériája, hogy kettőjük közül az lesz a befutó, akire egy háromtagú szakmai grémium szavaz.

Tóth Bálint dönthet arról, hogy ki lehet az új edző

Ennek tagjai: Penz András, a kft ügyvezetője, Illovszky Rudolf és a múlt héten már edzést vezénylő, Tóth Bálint. Tóth, tehát ha már edző nem lehetett, ő lehet az, akinek a szavazata döntően latba esik Kovacic utódlásával kapcsolatosan. Tóth abba a furcsa helyzetbe került, hogy a kft vezetésével ellentétben az elnökség - kissé megalázó módon - nem támogatta kinevezését. Ezek után alighanem úgy dolgozik tovább, mintha mi sem történt volna.

Kovacic példája viszont hűen tükrözi, hogy a megoldás nem kizárólag külföldről érkezhet, hiszen eddig csupán a finn Martti Kuusela és Marijan Vlak ért el sikereket Magyarországon.