Miklós
-7 °C
2 °C

A hosszabbításban kapott ki a Vasas

2001.08.17. 21:48
Kapcsolódó cikkek (1)
A hétfői - végleges - edzőváltás után Komjáti Andrással készült a Vasas a Videoton elleni találkozóra. Egy trénercsere általában pozitívan hat a csapatokra, és ez az alaptétel ezúttal is bebizonyosodott, noha ebben az esetben nem jelentett pontot, de játékban kétségkívül fejlődött a Vasas. Az angyalföldiek kétszer egyenlítettek ugyan - ráadásképpen másodszor emberhátrányban -, de a pontszerzéshez mindez nem volt elegendő, mert a hosszabbításban nem figyeltek kellőképpen egy szabadrúgásnál, így végül - ismét immáron hatodszor - kikaptak, vagyis továbbra is pont nélküliek.
Eseménydúsan teltek a napok a hét elején Angyalföldön. A sztáredzőként beharangozott horvát Szlavko Kovacicot most már tényleg kirúgták, utóda a "rehabilitált" Komjáti András lett, akivel a kétezres szezon végén a harmadik helyen zárt a társulat, aztán mégis mennie kellett. Most visszafogadták, és nem is lehetett más célja, mint hogy vele a Vasas pontot, netán pontokat szerezzen a fehérvári stadionban.

Hét közben Tóth Bálint szakmai igazgatónak is távoznia kellett, jóllehet rendkívül optimistán nyilatkozott a szezon elején, hogy a három forduló alatt nem kevesebb, mint hét pontot szereznek majd. Nos, ehelyett még gólt sem sikerült ennyit lőniük öt forduló alatt. Komjáti újított, a nagy reménységnek kikiáltott idegenlégiósokat egytől-egyig a kispadra száműzte.

Vasas helyzet után Terjék gól

Nem is kezdtek rosszul a vendégek, lelkesek voltak, olykor erőszakosak, Simek lövését például Végh védte nagy bravúrral. Az első tíz percet ettől függetlenül képtelen volt kapott gól nélkül kihúzni a Vasas-védelem. Usvat szép csellel - Juhárt nagyon becsapta - játszotta magát tisztára a jobb oldalon, beadását Terjék előbb rosszul vette át, ám még így sem tudták szerelni, és végül tíz méterről Nota mellett középről kilőtte a jobb sarkot.

A gól után is a Vasas támadott, előbb Tóth Norbert majd Gyánó is veszélyeztetett. Ezek után ismét a Vidi jött, de Hamar és Terjék ziccerét - nagy bravúrral - védte Nota. A félidő közepe után némileg váratlanul egyenlítettek a fővárosiak. Herczeg pazar labdával szöktette a kimozduló Szilit, és miután Végh elindult, de megtorpant, a hálóba passzolt mellette. Nagy kapushiba volt, minek köszönhetően ebben a szezonban először egyenlített a Vasas, eddig ugyanis csak 0-0-nál álltak pontszerzésre.

Csató a gólvonalról fejelte ki Szili bombáját

A félidő hátralévő részében Szili és Pomper szabadrúgása jelentett veszélyt. A második játékrészben Szilinek megmaradt a lövőkedve, miután egy kihagyott Videoton helyzet után kapásból tüzelt, Végh már verve volt, ám Csató kifejelte a gólba tartó labdát. Hat perc sem telt, amikor Szili újra lőtt, de ezúttal pontatlanul.

Az 52. percben nagy esélyt kaptak a hazaiak. Simek ugyanis belekeveredett egy cselbe, ezek után pedig sárga lapot érően felrúgta Hamart. Mivel ez a második lapja volt, mehetett zuhanyozni. Leo és Terjék került helyzetbe ezt követően, utóbbi először még hibázott, hogy aztán húsz méterről kilője a bal alsó sarkot. Nota nem tehetett a gólról, Terjék ugyanis kitűnőn találta el a labdát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben nem is igazán zavarták Juhárék. Tíz perc sem telt el, kihasználta a létszámfölényt a Videoton.

Tíz emberrel is egyenlített a Vasas

Nem maradtak azonban támadásban a hazaiak, hiszen Nagy beadását Vincze mellre vette, ám a menteni igyekvő védő épp Schindler elé továbbított, aki állítgatás nélkül lőtt, és ismét egyenlített. A Vidi erőlködött, nem volt képes felpörögni, így a vendégeknek volt idejük a jó helyezkedésre, így a jó védekezésre is.

Meleg pillanatokat ettől függetlenül néhányszor át kellett élnie a Vasasnak, hiszen Terjék lábában benne volt a harmadik gól is, de a helyzeténél Nota lábbal hárított. A rendes játékidőt még ha ki is húzta a Vasas, pontot nem szerzett, mert Usvat szabadrúgását Tímár a kapuba fejelte. Még Várhidi Péter szerint sem érdemelt győzelmet a Videoton. A fővárosiakat pedig továbbra is sújtja a balszerencse.

Jegyzőkönyv
Videoton - Vasas 3-2
Székesfehérvár, 3500 néző, v.: Makai (Székely, Tompos)
Videoton: Végh - Kovács B. (Tímár, 65.), Pomper, Vilotic, Szlezák - Usvat, Csató, (Némedi 61.), Bekő, Hamar - Terjék, Leo (Földes, 77.).
Vasas: Nota - Herczeg, Schindler, Juhár, Tóth A. - Simek, Szili (Polonkai, 87.), Zabos, Tóth N. (Cvetkovic, 61.) - Nagy S., Gyánó (Vincze, 63.)
Gól: Terjék (9., 60.), Tímár (92.), ill. Szili (26.), Schindler (68.)
Sárga lap: Tóth A. (15.), Simek (40., 52.), Hamar (62.), Vincze (81.), Cvetkovic (92.)
Piros lap: Simek (52.)