Miklós
-7 °C
2 °C

Kötelező a továbbjutás mindkét UEFA-csapatunk számára

2001.08.22. 16:41
Az első mérkőzéseken jól mutatkozott be az UEFA-kupa selejtezőiben mind a kupagyőztes Debrecen, mind a bajnoki második helyezett Dunaferr. Előbbi hazai pályán a moldáv Otacit múlta 3-0 arányban felül, utóbbi Cipruson, az Olympiakosz Nicosia otthonában ért el értékes, 2-2-es döntetlent. A papírforma ebből adódóan azt sugallja: mindkét csapatnak ott kell lennie a pénteki főtábla sorsolásán.
A Debrecen 3-0-ás előnye tetemesnek is tekinthető a moldáv Otacival szemben, kivált a mutatott játék alapján. A vendégek ugyan megszorongatták olykor Tiberéket, de összességében egyáltalán nem forgott veszélyben a Loki biztos győzelme. Ennek alapján a benzinkutasból lett vezetőedző, Pajkos János elképzelni sem tudja, hogy ilyen vagy ennél nagyobb arányú vereséget szenvedjen csapata. Vagyis: biztos a továbbjutásban.

Nyerni kellene a Debrecennek idegenben is az UEFA-összesítés miatt

Azt azonban nem árt elfeledni, hogy nemcsak egyszerűen továbbjutnia kellene a Debrecennek, hanem pontokat is kellene gyűjtenie, hiszen az UEFA ötéves rangsorában egyre lejjebb csúszunk, így pedig remény sincs arra, hogy netán három csapatunk induljon az UEFA-kupában. Szorgos pontgyűjtés esetén viszont talán előbb, bár inkább utóbb változás állhatna be e téren.

A Debrecen továbbjutása esetén akár még a doppingvétség miatt eltiltott Kerekes Zsomborra is számíthatna a szakvezetés, és hát mondani sem kell, hogy mennyire hiányoztak eddig is a góljai. Ráadásképpen Bajzát Péter is kisebb sérüléssel kínlódik.

Kétszer is vezettek Cipruson Sowunmiék

Az előbb említett összetett rangsor miatt fontos, hogy a Dunaferr is győzelemmel kerüljön a főtáblára selejtezőből. Erre minden esélye meg is van, hiszen Cipruson kétszer is vezettek Sowunmiék, ám a harcos Nicosia végül egy pontot meg tudott menteni, így nem került kilátástalan helyzetbe. A Dunaferr ezúttal is Győrben játssza nemzetközi találkozóit, így a drukkereknek most is egy kisebb túrát kell tenniük kedvenceikért.

Jó hír a csapat háza tájáról, hogy a Cipruson arcsérülést szenvedett hátvéd, Éger László már elkezdte az edzéseket, és alkalomadtán ő is a csapatba állítható. A kisebb sérüléssel bajlódó játékosok - Rósa, Tököli - pedig biztosan ott lesznek a kezdőben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!