Árpád
-1 °C
9 °C

Sorozatban ötödször nyert a Fradi

2001.08.24. 20:50
Kapcsolódó cikkek (1)
A két zöld-fehér együttes Üllői összecsapásán a Ferencváros végig magabiztosan játszva tartotta otthon a három pontot a vasi zöldekkel szemben. Már a mérkőzés elején előnybe került a hazai gárda, és ezt az előnyt az első félidőben végig tartani tudták. A második negyvenöt percben növelték előnyüket, és úgy tűnt semmi nem veszélyezteti a győzelmüket. Ám a vendégek nem adták fel és egy gyors kontra végén szépítetek. Ekkor lendületbe jött a szombathelyi együttes, ám Jovic gólja bebiztosította a Fradi sorozatban ötödik győzelmét.
A Fradi márt az első percekben nyomatékosította, hogy ellenfelének nem szánt jelentős szerepet a péntek esti összecsapáson. Szebbnél szebb akciókat vezettek a hazaiak, és alig telt el tíz perc a találkozóból, amikor Pinte révén a vezetést is megszerezték. Gera cselezgetett a tizenhatos vonalán, majd visszagurítását Szabó Tibor elengedte és a szlovák légiós ballal, húsz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 1-0.

Csank János együttese továbbra is támadásban maradt, ám a helyzeteket sorra elügyetlenkedték. A 24. percben Lipcsei az ellenfél térfelén elcsípett egy labdát, majd kényszerítőzött Szabó Tiborral, a visszakapott labdát átemelte a kifutó Takácson, a labda azonban a háló tetejére hullott. Hét perccel később ismét a Fradi csapatkapitánya próbálkozott, ám húsz méterről eleresztett bombája a felső kapufán csattant.

Alig telt el újabb öt perc, amikor Gera adott remek labdát Pintének, ám az eddigi egyetlen gól szerzője keresztbe lőtt a kapu előtt. A vendégek ritkán jutottak el Szűcs Lajos kapujáig, ám az elől hagyott Preisingernek nem sok esélye volt a túlerőben lévő védők között.

A második játékrész elején több hiba is csúszott a játékba, a játékosok rengeteg eladott labdával borzolták a nézők idegeit. A Fradi kissé könnyelműen játszott, míg a szombathelyiek nem tudtak komolyabb helyzetet kialakítani. A 60. percben aztán növelte előnyét a Csank -csapat. A frissen beállt Zombori kapott labdát a bal oldalon, Gerához játszott, a fiatal támadó pedig Janculával kényszerítőzött, a visszakapott labdát pedig ballal az elvetődő kapus mellett a bal alsó sarokba lőtte. 2-0.

A 69. percben Dragónert sérülés miatt lecserélte Csank mester, és mire rendezték hátsó soraikat Lipcseiék, szépített a Haladás. Némethy ügyesen hozta el a labdát, majd önzetlenül passzolt Preisingerhez, akinek nem volt nehézdolga az üres kapuba helyezni. 2-1.

Jegyzőkönyv:
Ferencváros - Haladás 3-1 (1-0)
Üllői út (stadium), 5.000 néző
Ferencváros: Szűcs L. - Dragóner (Cheregi, 69.) - Gyepes, Hrutka - Kriston, Lipcsei, Szabó T. (Zombori Z., 60.), Szkukalek - Pinte, Gera (Jovic, 65.) - Jancula.
Haladás: Takács T. - Nagy G., Horváth A., Juhász, Leandro - Nagy L. (Varga, 72.), Japa (Arnon, 46.), Némethy, Halmosi - Filipovic (Suriel, 63.), Preisinger.
Gólszerzők: Pinte (11.), Gera (60.), Jovic (84.) illetve Preisinger (71.)
Sárga lap: Hrutka (32.), Nagy G. (39.), Leandro (73.)
Piros lap: Nagy G. (80.)

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.