Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Utánpótlás csapatunk kikapott Romániától

2001.09.04. 19:16
Kapcsolódó cikkek (1)
Nagy tétje volt a kecskeméti magyar-román utánpótlás Eb-selejtezőnek, hiszen amennyiben a mieink nyernek, akkor megőrzik a csoportban második helyüket, ami valószínűleg azt jelenti, hogy pótselejtezőt játszhatnak a nyolcas döntőbe jutásért. Szabicsék azonban hiába játszottak fölényben az első félidőben, vereséget szenvedtek. Ezáltal a románok egy ponttal többet gyűjtöttek, a mieinknek pedig minimális az esélye a továbbjutásra.
A magyar utánpótláscsapatot sikeresen szerepelt Grúziában, hiszen Fehér és Szabics góljaival kettő-nullra nyertek. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy csapatunk a második, vagyis pótselejtezős helyre ugrott. Ha nyerünk, akkor öt pontos előnybe kerülünk a románokkal szemben, és akkor akár ki is kaphatunk a csoportelső Olaszország otthonában, mert annak a mérkőzésnek nem lesz tétje.

Gera lövései jelentették a legnagyobb veszélyt

A csoport állása:
1. Olaszország 7 6 1 - 14- 3 19 pont
2. Románia 7 4 1 2 11- 4 13
3. Magyarország 7 4 - 3 10- 9 12
4. Litvánia 8 2 - 6 5-17 6
5. Grúzia 7 1 - 6 8-15 3
Ezek voltak a tervek, ám azt valamennyien sejthettük, hogy nem lesz sétagalopp a meccs, hiszen Romániában 1-0-s vereséget szenvedtünk, ami nem is az eredmény miatt volt érdekes, hanem a mutatott játék miatt. A hazaiak ugyanis egyértelmű fölényben játszották végig a kilencven percet.

Ezúttal a mieink kezdtek jobban, és az első negyedórában sorra alakították ki a lehetőségeiket - Buzsáky, Bodnár, Gera -, de nem tudtak élni vele. A vendégek először a 18. percben villantottak fel valamicskét tudásukból, akkor viszont Cernat szabadrúgása arasszal a léc felett hagyta el a játékteret.

Tíz perc alatt két gólt kaptunk

Ezután Szabics került helyzetbe, majd újra Buzsáky és Gera próbálkozott, a legnagyobb lehetőséget is - öt perccel a vége előtt - ő hagyta ki. Nagy lövését bravúrral hárította Dolha. A második félidő rosszul kezdődött számunkra. Cernat lépett ki a védőink közül, és ő értékesítette is a ziccert, Takács felett emelt a hálóba. Szinte felocsúdni sem volt időnk, amikor újabb gólt kaptunk. A találat kísértetiesen hasonlított az elsőre, csak a szerzője Bratu volt.

A félidő közepe táján Szabics még szépített, és a válogatott meg is próbált mindent annak érdekében, hogy egyenlítsen, de ehelyett újabb gólt kaptunk. Ezzel pedig odalettek az álmok, alighanem a románok játszanak a pótselejtezőben. Ennek a lebonyolításáról érdemes tudni, hogy a hét legjobb második helyezett jut a tizenhatba, ahol oda-visszavágós meccset játszik az egyenes ágon továbbjutó elsőkkel. A legjobb nyolc küzd az Eb aranyérméért.

Magyarország-Románia 1-3 (0-0)
Kecskemét, 5000 néző, V: Andrejs Sipailo (lett)
Gólszerzők: Szabics (68.), illetve Cernat (54.), Bratu (66., 96.)

Magyarország: Takács - Bodnár, Korolovszky, Bodor, Lőw - Tokody, Farkas (Zabos 76.), Buzsáky (Simek 57.), Halmosi (Terjék 62.) - Gera, Szabics
Románia: Dolha - Balan (Senin 81.), Ghioane, Marincau, Semeghin - Patrascu, Petre, Cernat, Gionea - Dragan (Grigorie 77.), Giuchici (Bratu 61.)