Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Továbbra is nyeretlen a Liverpool, a Dortmund és a Roma

2001.09.19. 23:00
A Bajnokok Ligájában szerdán pályára lépő csapatok egy fordulón már túlvannak, ők ugyanis játszottak az Egyesült Államok elleni terrortámadás napján. Így tehát már a tét is nagyobb volt, hiszen a vereséget szenvedők a javításra törekedtek. Mindez nem sikerült a Laziónak és Schalkénak, így meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek. A Real, a Panathinaikosz és a Nantes még nem veszített pontot, míg a Roma, a Dortmund, a Liverpool és a Dinamo Kijev eddig még nyeretlen.
A-csoport: Menetel a Real Madrid

Az olasz bajnok AS Romának nem sok babér termett eddig az idei szezonban, jóllehet fikarcnyit sem gyengültek az előző évhez képest. Ettől függetlenül még nem nyertek a bajnokságban, és a Real ellen a BL-ben vereséggel rajtoltak. Nyilván akkor lettek volna boldogok, ha Brüsszelből elhozzák mindhárom pontot, de nem sikerült a tervük.

A kellő átütőerő, ahogyan eddig minden meccsükön hiányzott a "Farkasok" játékából, és ezért gyaníthatóan igen keményen felelősségre fogják vonni Fabio Capello szakvezetőt. Alighanem minél hamarabb, különben elúszik a jó Bajnokok Ligája szereplés, amelyben oly nagyon bíztak a fővárosi szurkolók. Az Anderlechtnek ezzel az "ikszel" már két pontja van.

A Real Madrid még a Románál is gyengébben rajtolt, hiszen nekik eddig egyetlen pontra futotta erejükből a bajnokságban az erejükből. A BL-ben viszont - az eltiltott Zidane nélkül - kiválóan futballoztak az első meccsen. A francia világbajnokot ezúttal is nélkülözni voltak kénytelenek, de mindez a játékukon jottányit sem látszott meg.

A tavaly a Santardertől igazolt ördöngősen cselező Munitis a félidő hajrájában vezetéshez juttatta az addig is fölényben lévő királyi gárdát. Ezek után Figo értékesített egy tizenegyest, majd Roberto Carlos és Savio következett. Kétség sem férhetett a Real győzelméhez. A csapat kétarcúsága viszont nem változott, hiszen míg a bajnokságban szenvednek, addig szárnyalnak a BL-ben.

Jegyzőkönyv:
Anderlecht-Roma 0-0

Real Madrid-Lokomotiv Moszkva 4-0
Gól: Munitis (39.), Figo (67., 11-esből), Roberto Carlos (81.), Savio (86.)

B-csoport: Nyeretlen és veretlen a Dortmund és a Liverpool

Két az utóbbi hetekben gyengélkedő csapat találkozott Dortmundban, hiszen a Dortmund négy megnyert Bundesliga-mérkőzés után két rangadót is elbukott, míg a Liverpool csupán ikszelt az első körben a Boavistával.

Dortmundban meglepetésre nem telt ház fogadta a két társulatot, ez pedig a legritkábban szokott előfordulni ebben az arénában. A két csapat nagy iramot diktált, ám egyikük sem került meghatározó fölénybe, és a kecsegtető lehetőségek kimaradtak az ászok - Owen, Heskey illetve Koller és Amoroso - előtt. Így végül érintetlenek maradtak a hálók az első negyvenöt percben.

A második félidőben sem igazán változott a játék képe, mindkét csapat tagjai borzasztóan sokat futottak, a Dortmund pedig két kapufáig is eljutott - igaz az egyik a liverpooli védő, Henchoz hozta össze, míg a másodiknál szerencséje volt a szigetországiaknak, hiszen Rosicky bombáját nem tudta hárítani a kapuvédő -, a győzelem elmaradt.

A portugál Boavista másodszor szerepelhet a Bajnokok Ligájában, és ha már eljutott erre a szintre, most nem is szeretne olyan méltatlanul búcsúzni, mint legutóbb. Ennek megfelelően nagy rohamokkal kezdték a meccset, és az első harminc percben hármat is "berámoltak" a Kijevnek. Igaz egyet kaptak is - ám mindez a lényegen nem változtat -, ezzel a társulattal érdemes számolni a továbbiakban.

Jegyzőkönyv:
Dortmund-Liverpool 0-0

Boavista-Dinamo Kijev 3-1
Gól: Sanchez (4.), Silva (11.), Duda (30.) illetve Ghioane (5.)

C-csoport: Száz százalékos a Panathinaikosz

A hét végén a bajnokság első helyére ugrott az Arsenal, így nagy önbizalommal telve várták a német Schalkét. Möllerék előtt ily módon nem is lebeghetett más cél, minthogy kiköszörüljék a múlt heti csorbát, hiszen saját stadionjukban múlta felül őket a Panathinaikosz.

Az 5-1-es eredménnyel zárult angol-német világbajnoki selejtező után mindegyik találkozónak különös pikantériája van, ám ebből igen keveset észlelhettünk az első percekben. Aztán felgyorsultak az események. Előbb a svéd Ljungberg révén szereztek előnyt az "ágyúsok", majd még szinte fel sem ocsúdott a vendég védelem, amikor a francia Henry is betalált.

A Schalke érezte, amennyiben nem sikerül nekik egy gólt lőni a félidőben, akkor nagy bajba kerülhetnek. Rákapcsoltak, és ez meg is hozta a hatását, egy gólra csökkentették a hátrányukat. Hogy aztán a második játékrész második percében Henry büntetőből vegye be Reck kapuját. A Schalke viszont hamarosan ismét szépített, de a pontszerzés nem jött össze.

A csoport másik mérkőzésén két mindaddig hárompontos együttes csapott össze. Az otthonukban mindig kiváló görögök ezúttal is igazolták, hogy nem véletlenül kerültek Európa legjobbjai közé. Az első félóra végén két góllal - Vlaovic már második találatát jegyezte a sorozatban - gyorsan eldöntötték a meccs sorsát, és a Mallorca szinte végig alárendelt szerepet játszott.

Jegyzőkönyv:
Arsenal-Schalke 3-2
Gól: Ljungberg (33.), Henry (36., 47.), illetve van Hoogdalem (43.), Mpenza (59.)

Panathinaikosz-Mallorca 2-0
Gól: Vlaovic (25.), Konsztantinu (28.)

D-csoport: Pont nélküli a Lazio

Sem a Lazio, sem a Nantes nem tündököl az idei szezonban - egyikük sem nyert még meccset saját bajnokságában -, ám a franciák legalább a Bajnokok Ligájában jól mutatkoztak be, hiszen 4-1-re verték az Eindhovent. A "Kanárik" ezt a meccset is ott kezdték, ahol az előzőt abbahagyták. Gyorsan vezetéshez jutottak, ám ezt három percig sem sikerült megtartaniuk, mert a doppingvétsége visszatért Couto egyenlített. A gól felhozta némiképp a Laziót, most végre már szép futballoztak, de nem tartott sokáig a lendület.

Olyannyira megtorpantak, hogy a második félidőben megintcsak hátrányba kerültek, és most az egyenlítés nem jött pár perc elteltével. Mi több, a szépítés helyett újabb gólt kapott a Lazio, ez a vereség pedig valószínűleg Dino Zoff edzői székébe kerül.

A Galatasaray két éve elhódította a Szuper Kupát, és jóllehet többnyire idegenben veszélytelen, az utóbbi időben egyáltalán nem árt vigyázni velük. A papírforma azonban ezúttal nem borult fel, a hollandok nem kegyelmeztek a helyenként könnyelműen játszó vendégeknek.

A törökök miután 2-0-s hátrányba kerültek, lényegében csak azok után produkáltak igazán említésre méltót, de a hosszabbításban még egyszer kapitulált a védelmük, így pont nélkül távoztak.

Jegyzőkönyv:
Lazio-Nantes 1-3
Gól: Couto (7.), illetve Fabbri (3.), Armand (63.), Ziani (86.)

Eindhoven-Galatasaray 3-1
Gól: Bruggink (38.), Faber (53.), Kezsman (93.) illetve Ümit (68.)