Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Sopronban nyert az Újpest

2001.09.22. 19:34
Meglepő vereséget szenvedett a hazai pályán eddig jó teljesítményt nyújtó Matáv Sopron. A vendég újpestiek Tamási révén már az első félidőben megszerezték a vezetést, amit a házigazdák a második félidő elején kiegyenlítettek. Az egyenlítést követő két percben azonban az UTE játékosai kétszer (!) is bevették Horváth kapuját, eldöntve ezzel a mérkőzést.
A találkozó soproni lehetőséggel indult, de Tóth István távoli emelést Posza biztosan hárította. A 37. perc meglepetésre a vendégek jutottak előnyhöz. Erős jobboldali beadását az előrehúzódó Tamási hat méterről fejelte kapura, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (0-1).

A második játékrész tizenegyedik percében egyenlített a hazai csapat. Csiszár előre lőtt labdáját Sira vette mellre a tizenhatos előterében, majd jobbal, fordulásból, tizenhét méterről óriási gólt lőtt félmagasan a bal sarokba (1-1). A hazaiak még az egyenlítő találatot ünnepelték, amikor újból gólt szerzett az Újpest: egy középre adott labdát Erős bombázott a jobb felső sarokba (1-2).

A dermedt soproni játékosok és szurkolók még fel sem ocsúdtak, amikor egy perc múlva újabb gólt kaptak. Tokody húzott el erőszakosan a jobb oldalon, beadását Vagner hat méterről helyezte a bal alsó sarokba (1-3). A Matáv csődje a 81. percben vált teljessé: egy előrevágott labdával Vagner tört egyedül kapura, majd a kifutó Horváth mellett Dvéri elé játszott, aki nyolc méterről a hálóba továbbított (1-4).

Jegyzőkönyv:
Sopron-Újpest 1-4 (0-1)
Sopron, 4500 néző, V: Szarka
Sopron: Horváth T. - Vincze (Bognár, 75.), Szabados, Salagean - Orabinec (Perger, a szünetben), Csiszár, Horváth R., Tóth I., Nagy Zs. (Bausz, a szünetben) - Sira, Tóth M.
Újpest: Posza - Medgyesi (Korolovszky, 27.), Tamási, Szélesi, Pető - Erős, Kunzo, Dvéri, Lőw - Tokody (Poljakovic, 63.), Vagner (Frunza, 89.)
Sárga lap: Orabinec (39.), Bausz (74.)
Gólszerzők: Sira (56.), illetve Tamási (37.), Erős (58.), Vagner (59.), Dvéri (81.)